Kárpátaljai siker az összukrán festőolimpián

Április 13-án Ungváron tartották az Összukrajnai Akadémiai Festőolimpia zárórendezvényét.

A megyei tanács képviseletében Ivan Kacsur, a megyei adminisztráció helyettes vezetője köszöntötte az egybegyűlteket.
Idén 45, művészeti felsőoktatási képzésben részt vevő diák utazott Ungvárra, hogy bizonyítsák tehetségüket. A versenyprogramban kötelező és szabadon választott feladatok is szerepeltek.
A kötelező program akadémiai festészetből állt (a versenyzőknek portrét kellett festeniük 50×60-as méretben, az elkészítésre 8 akadémiai órát szántak).
A választott program keretében a versenyzőknek egy szabadban készített tájképet kellett alkotniuk, szintén 50×60-as méretben, 8 óra alatt.
A verseny két napja alatt a diákok portrékat és tájképeket is festettek. Az utóbbiakat leginkább faházak, templomok és az ungvári vár csodás látványa ihlette.
Az elkészült műveket 1-től 12-ig pontozták. A munkákat szakmai zsűri értékelte. A bíráló bizottság tagjai között Ukrajna művészeti felsőoktatási intézményeinek kiemelkedő alkotói és professzorai voltak.
– Számtalan érdekes munka született, mi pedig „vakon” döntöttünk, hisz nem ismertük a szerző nevét, csupán a mű sorszámát. Tehát mindhárom dobogóst objektíven választottuk ki – értékelte az eredményeket Andrij Csebikin, a zsűri elnöke, Ukrajna népművésze, az Ukrán Nemzeti Művészeti Akadémia elnöke.
– Szimbolikus erejű, hogy épp Kárpátalján tartanak ilyen színvonalas művészeti versenyeket. Vidékünkről rengeteg kiemelkedő művész származik, a kárpátaljai festőiskolát pedig a mai napig nagy becsben tartják. Erre a legjobb bizonyíték, hogy az Összukrajnai Akadémiai Festőolimpia nyertesei között is van kárpátaljai tehetség. A verseny második helyezettje ugyanis Vaszil Kadar, a Kárpátaljai Művészeti Főiskola növendéke lett – emelte ki Ivan Kacsur.

A transkarpatia.net nyomán