Kezdetét vette az őszi színházi évad Beregszászban

Igen gazdag programkínálattal nyitják a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban az új évadot.

Két új előadással is készülnek ebben az időszakban az év végéig. Október 21-én mutatják be a Forráspont című új darabot, amely különböző társadalmi, emberi különbségekre mutat rá szatirikus humorral fűszerezve. A rendező Oleg Melnyicsuk. A főbb szerepekben Orosz Melinda, Orosz Ibolya, Ferenci Attila és Sőtér István látható.

December másodikán ismét premiert ünnepelnek egy Rákóczi korát megidéző előadással. Ezt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ) közösen, a Rákóczi-emlékév keretében viszik színre. Az előadást a beregszászi színházban már számos darabot sikerrel színpadra állító Gyevi-Bíró Eszter rendezi Eck Attila szövege alapján. A produkcióban közreműködnek a Kárpátalja Néptáncegyüttes táncosai Sikentáncz Szilveszter koreográfus vezetésével.

Ezt követően két kárpátaljai turnéra indul a színház, melyek során az Időfonal, illetve a Rákóczi témájú darabot viszik el a kárpátaljai magyar közönséghez.

Műsorra kerülnek a régi előadások is, így november 9-én Csehov Egyfelvonásos komédiáira várják az érdeklődőket.

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház az ifjúság nevelését megcélzó, úgynevezett színházi nevelési programot indított idén a már említett Gyevi-Bíró Eszter, színházi nevelési szakember koordinálásával.

– Keressük azokat az együttműködési lehetőségeket a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolákkal, amelyek keretében be tudjuk mutatni a színházi előadások létrejöttének menetét, és megszerettethetjük a hallgatósággal a színház világát.  Ennek érdekében osztálytermi előadást, színházi nevelési foglalkozásokat tartunk majd – mondta el Sin Edina, a színház programfelelőse. – Jövő márciusban a színház világnapja alkalmából nyílt napot szervezünk, mely során különböző programokkal, felolvasószínházzal, izgalmas rendezvényekkel várják majd a diákokat.

Az óvodásokhoz elviszik Az égig érő fa című Benedek Elek-mesefeldolgozást, az adventi időszakra pedig karácsonyi műsorral készülnek. Az érdeklődésre való tekintettel továbbra is szervez a színház filmklubokat, melyeken olyan alkotások láthatók, melyek kapcsolódnak a kárpátaljai magyarsághoz, illetve beregszászi színészek kaptak szerepet benne. Így októberben A Sátán fattya, míg novemberben az Este hívlak című film látható.  Mindkét alkalommal közönségtalálkozó követi a vetítést, melyen a színészek válaszolnak a nézők kérdéseire.

Vendégelőadásokból sem lesz hiány, hiszen október 15-én a Zsuráfszky Zoltán vezette Magyar Nemzeti Táncegyüttes Tenkes kapitánya című táncszínházi előadásra várják a közönséget, melynek helyszínéül a Beregszászi Városi Művelődési Ház szolgál. (Bővebb információt a színházban lehet kérni). A Blattner-díjas Pályi János bábjátékos a Vitéz László és az elátkozott malom című vásári bábjátékát készül bemutatni a vidékünkön.

Koncz Krisztián 

Kárpátalja.ma