Kilenc kárpátaljai produkció lesz a IX. Dunán innen, Tiszán túl népművészeti verseny miskolci döntőjén

A Kárpát-medencei verseny helyi előválogatóját május 19-én tartották a Kárpátaljai Népi Zenede péterfalvi központjában.

Az idei volt a negyedik alkalom, hogy vidékünkön is megrendezték a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesülete által létrehozott megmérettetés középdöntőjét a zenedét vezető Kokas Banda szakmai koordinációjával és szervezésében. A megnyitó ünnepségen Rápoti-Fekete Mónika, a Dunán innen, Tiszán túl Kárpát-medencei Népművészeti Ifjúsági Tehetségkutató Verseny főszervezője, „lelke” elmondta, ebben az esztendőben összesen 3200 gyerek nevezett be a programra, ami alapján kijelenthetjük, hogy a néphagyományunk nem halott, hanem élő, ezért nem felélesztenünk, hanem éltetnünk kell azt.

A köszöntőt követően 37 produkciót láthattunk. A 6–12 és 13–18 évesek korcsoportjában induló gyerekek négy kategóriában: a népmesemondás, a néptánc, a népdal és a népi hangszeres előadások terén mutathatták be tudásukat. A Kárpátaljai Népi zenede növendékei mellett a Batári Szent Mihály Görögkatolikus Egyház Bimbócska néptánccsoportja, a Fertősalmási Búzavirág néptánccsoport, a Tiszaújhelyi Kiscsillag Zenekar és viski tehetségek is részt vettek az elődöntőn. A zenei kíséretet természetesen a házigazda Kokas Banda vállalta.

Fotó: facebook.com

A programszámok mindegyikét szakmai zsűri értékelte arany, ezüst vagy bronz minősítéssel. A zsűri elnöki tisztét Andóné Kujbus Nóra, a nyíregyházi Free Dance Alapfokú Művészeti Iskola (AMI) vezetője töltötte be; tagjai között volt Rápoti-Fekete Mónika mellett Szalkayné Szénégető Krisztina, a Free Dance AMI igazgatóhelyettese; Balla Kálmánné Fene Anikó, a Fehérgyarmati Bárdos Lajos Általános Iskola és AMI igazgatója; Sin Edina magyartanár, a Kárpátalja.ma hírportál munkatársa, a beregszászi színház szervezője, Csiszár István népzenész, zenetanár, a Borókás Zenekar tagja.

Mialatt a zsűri dolgozott, a szabadban a Petőfi Sándor Program egyik kárpátaljai ösztöndíjasa, Szilaj István és tanítványai, illetve a Miskolci Nimród Barantacsapat tagjai – élükön Kertész Zsolttal – tartottak lenyűgöző barantabemutatót. A történelmi magyar harci kultúra alapján formálódó harcművészeti stílus szemmel láthatóan felkeltette a fiatalok érdeklődését. Ezt követően a zenede szülői közössége bőséges szeretetvendégséget biztosított a jelenlévőknek.

Az eredményhirdetésre ismét zsúfolásig megtelt a zenede nagyterme. A zsűri összefoglalójában gratulált a felkészítőknek a dallam- és énekválasztásokhoz, a tánccsoportok precíz összmunkájához, s számos egyéni ének- és hangszeres teljesítményt méltatott. Kiemelték a gyerekek felszabadultságát, jókedvét, amely mindegyik versenyszámban megmutatkozott. De nemcsak ott, hiszen a versenyzők valóban egy emberként, nagy ovációval kísérték az eredményhirdetés során felhangzó neveket. Ennek alapján a június 23-i miskolci döntőn ott lehet népdal kategóriában Gyurkó Abigél, Kokas Kornélia, illetve a Napsugár Hagyományőrző Egyesület nagy énekegyüttese a csodálatos pünkösdi szokásdallamokkal (felkészítő: Kokas Erzsébet). A népi hangszer kategóriában a klarinétos Egresi Alex és a Kárpátaljai Népi Zenede nagy zenekara (hegedű, cimbalom, harmonika, nagybőgő; ének; felk.: id. Kokas Károly) jutott tovább. A néptáncosok közül a Lázár Alexa–Bocskai László, a Lázár Meláni–Biki István és a Kádár Vivien–Marozsi Milán alkotta páros, illetve a Napsugár Hagyományőrző Egyesület nagy néptánccsoportja jutott tovább nyírségicsárdás-összeállítással (felkészítő: Kokas Krisztina és ifj. Kokas Károly).

Fotó: facebook.com

Áldozatos munkájuk elismeréseként a zsűri oklevélben részesítette a Kokas családot is.

Senki sem tért haza üres kézzel, a támogatóknak köszönhetően az emléklap és az élmény mellett mindenki ajándékokkal gazdagodott, továbbá két különdíjat és berekfürdői felkészítő táborban való részvételi lehetőséget is kiosztottak.
A tartalmas nap méltó lezárásaként, közösségépítő szándékkal hangulatos szabadtéri piknik kezdődött, melyen a gyerekeken és a szervezőkön kívül a szülők is részt vettek.

A rendezvényt a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesülete, a Bethlen Gábor Alap, Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata (Bata József polgármester), a berekfürdői Megbékélés Háza Református Üdülő- és Konferenciaközpont, a Rákóczi Szövetség, a Berek-Víz Kft. (Perge József igazgató), Boldog István országgyűlési képviselő mellett számos magánszemély és szervezet támogatta.

Kárpátalja.ma