Kodály születésének évfordulóján zenélt közösen Beregszász és Kecskemét

A kiváló népzenekutató, zenepedagógus és zeneszerző, Kodály Zoltán születésének 135. évfordulója alkalmából adtak közös koncertet a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola és a Kecskeméti M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és diákjai december 15-én.

A beregszászi művészeti iskola ebben az évben vette fel a zeneszerző nevét. A zeneszerző munkásságával megismerkedhetünk az iskola épületében berendezett Kodály-emlékszobában.

A művelődési házban megrendezett koncertet Babják Zoltán, Beregszász polgármestere nyitotta meg. Büszkén sorolta fel azokat a fejlesztéseket, amelyeknek köszönhetően az intézmény még korszerűbb körülmények között várja a zenélni vágyó gyerekeket – idén megvalósulhatott a nyílászárók és ajtók, valamint a villamos vezetékek cseréje. A polgármester Kecskemét és Beregszász közös emlékei közül is idézett: 2016-ban Testvéri hangok Beregszászért címmel szervezett jótékonysági koncertet az M. Bodon Pál zeneiskola és a szászországi Grossenhain, így a kecskeméti testvériskolának hála 450 ezer forintnyi támogatásból új hangszereket, bútorokat és szemléltetőket vásárolhatott a beregszászi intézmény.

A koncert méltóan idézte nagy zeneszerzőnk szellemét – a beregszászi művészeti iskola gyerekkórusa előadásának hallatán talán maga a nagy mester is elégedetten mosolyodott volna el. Kláriková Ildikó vezetésével több tucat gyermek énekelte ragyogó szemmel a magyaros dallamot. A beregszásziak műsorukban a klasszikus- és magyar zene gyöngyszemeivel kedveskedtek Kodály emlékének és természetesen a közönségnek. Elhangzott Bartók Székely keservese, egy részlet Kodály Háry János című operájából, majd a koncert méltó befejezéseként Kodály Esti dala a tanári kamarakórus előadásában. A karácsonyi hangulat is becsempészte magát az esős délutánba, Mikola Leontovics Scsedrik című művével adták át a szót és hangot a kecskeméti kollégáiknak a beregszászi pedagógusok.

A Kecskemétről érkező vendégek a barokktól egészen napjaink zenéjéig vezették a hallgatót. Elhangzott Kodály Bach művére szerzett lant prelúdiuma hegedűn, barokk blockflöte-játék melengette a szépérzéket lantkísérettel, Chopin Es-dúr Noctürnje az esős időbe simult, majd Molnár Pál (a kecskeméti M. Bodon Pál zeneiskola tanára és a kecskeméti városi tanács képviselője) virtuóz oboajátékával tette fel az i-re a pontot – a budapesti zeneakadémia jazz-tanszékének vezetője, Binder Károly műveit adta elő. A Virágút lágy dallamú, néhol erőteljes dzsesszes akkordjait különösen nagy lelkesedéssel fogadta a közönség. A koncert Henry Filmore Lassus Trombone című művével zárult, s valódi sztereó-élménnyel, hiszen a két trombonjátékos a nézőtér két oldaláról fújta a 20-as éveket megidéző dallamot.

Kiss Julianna

Kárpátalja.ma