Könyvfesztivál – A Kossuth kiadói csoport újdonságai

Az 1945 című film alapjául szolgáló Szántó T. Gábor-novelláskötet, David Szalay Minden, ami férfi című regénye és Anna Pasternak Lara – Zsivago doktor eltitkolt szerelme című életrajzi kötete is szerepel a Kossuth kiadó csoport által a csütörtökön kezdődő 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra megjelentetett újdonságok között.

Kocsis András Sándor, a Kossuth kiadói csoport elnök-vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a Könyvfesztiválra jelentették meg a Noran Libro kiadónál Szántó T. Gábor 1945 és más történetek című novelláskötetét, amely a 28 oldalas címadó elbeszélést is tartalmazza. Ebből a novellából készült Török Ferenc 1945 című filmje, amely a Berlinale után nemrég a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíját is elnyerte.

Szántó T. Gábor az eddigiektől egészen különböző megközelítésből nézi a 2. világháború utáni újrakezdés szenzitív témáját – jegyezte meg.

Mint elmondta, a könyv és a film szinte egyszerre kerül a boltokba és a mozikba. A kötet bemutatóját is a fesztiválon tartják meg pénteken, mások mellett Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter színészek, Török Ferenc filmrendező és Ragályi Elemér operatőr részvételével, az eseményt pedig dedikálás követi a Noran Libro és a Kossuth Könyvkiadó közös standján.

David Szalay Minden, ami férfi című könyve kitágítja a regény kereteit, amikor kilenc lazán kapcsolódó történetben foglalkozik az európai férfi problémáival 17-től 73 éves korig – számolt be Kocsis András Sándor.

A kanadai születésű, Angliában felnőtt szerző kötete tavaly felkerült a Man Booker Prize shortlistjére és a New York Times 2016 legjelentősebb könyveit összegyűjtő listájára. A Minden, ami férfi bemutatóján a Budapesten élő David Szalay is részt vesz.

Szintén jelen lesz könyvének magyarországi bemutatóján Anna Pasternak, aki Lara – Zsivago doktor eltitkolt szerelme című életrajzi kötetében feltárja dédnagybátjya, Borisz Paszternak kevéssé ismert szerelmi kapcsolatának történetét.

A Zsivago doktor írója 1946-ban találkozott a nála 22 évvel fiatalabb Olgával, szerelmük ellenére azonban Paszternak nem akarta elhagyni feleségét: úgy őrlődött a két nő között, mint a regénybeli Jurij Zsivago. Sokáig úgy vélték, Paszternak feleségéről mintázta Lara szenvedélyes és életteli karakterét, Anna Pasternak azonban azt állítja, hogy a regénybeli szereplőt valójában Olga ihlette – mondta el Kocsis András Sándor.

Idén ismét a dánok bizonyultak a föld legboldogabb népének. Meik Wiking, a koppenhágai Boldogságkutató Intézet igazgatója többéves munkája során arra jutott, hogy a titkuk nem más, mint a hygge. Ezt a kifejezést fordították már a meghittség művészetének, a lélek otthonosságának és a megnyugtató környezet élvezetének is, ám megértéséhez nem árt elolvasni a szerző most megjelent, Hygge című kötetét – jegyezte meg.

Az ismeretterjesztő könyvek közül Kocsis András Sándor az Egyesült Államok legnépszerűbb asztrofizikusa, Neil deGrasse Tyson Ha felfal egy fekete lyuk – És egyéb kozmikus komplikációk című kötetét emelte ki, hozzátéve: az életmódköteteik sorában a fesztiválra jelenik meg Cameron Diaztól A test könyve folytatása, A hosszú élet könyve.

José dos Santos Az isteni formula című könyve Magyarországon is rendkívül nagy sikernek bizonyult – idézte fel Kocsis András Sándor, majd hozzáfűzte, a portugál szerző jelenleg következő regényén dolgozik, melynek egyik szereplője egy űrhajós nő lesz. José dos Santos ezért felajánlotta, hogy a regénybeli figurát egyik magyar olvasójáról nevezi el, a pályázatot a Könyvfesztiválon indítja el a Kossuth Kiadó.