Kezdőlap » Kárpátalja » Kultúra » Közönségtalálkozó Beregszászban: Szomszédaink, a magyarok – Kárpátalja

Közönségtalálkozó Beregszászban: Szomszédaink, a magyarok – Kárpátalja

Kárpátalján először mutatták be a 2018-ban debütált Szomszédaink, a magyarok – Kárpátalja című dokumentumfilmet a Doctorandus esték keretein belül. A találkozónak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) adott otthont január 18-án. Az esemény a Momentum Doctorandus (MD) szervezésében jött lére az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a II RF KMF, valamint a II. RF KMF Hallgatói Önkormányzat együttműködésével.

A rendezvényt Kosztur András, a MD elnöke nyitotta meg, majd levetítették a Szomszédaink, a magyarok – Kárpátalja című filmet. Zámborszki Ákos rendező és Galán Angéla televíziós újságíró pályázati támogatással készült alkotása a jelenlegi kárpátaljai magyarság életét ismerteti több szempontból megvizsgálva. Felvetődött többek között a megélhetés, az oktatási törvény, az elvándorlás és az identitás megőrzésének kérdése, de olyan nehéz témákat is érintettek, mint a szeparatizmus vádja, valamint a kiéleződött magyar–ukrán viszony. A filmet Kárpátalja több helyszínén – a Vereckei-hágón, Técsőn, Rahón, Beregszászban, Ungváron – és Lembergben forgatták. Megszólaltattak közéleti személyiségeket, tanárokat és hétköznapi embereket egyaránt.

„Nem akartuk a problémákat elhallgatni. Amit láttunk, azt akartuk megmutatni. Az volt a szándékunk, hogy bemutassuk azt, hogy sok ember itt akar tenni Kárpátaljáért” – árulta el Galán Angéla.

Az eredetileg több mint két órát felölelő film a Szomszédaink, a magyarok című dokumentumfilm-sorozat negyedik részeként jelent meg. Az alkotók forgattak már Szlovákiáról, Szerbiáról és Romániáról.

A közönségtalálkozón Zámborszki Ákossal és Galán Angélával beszélgetett Fazekas Andrea, a MD alelnöke. A beszélgetés során megosztották a közönséggel a mű elkészítésének folyamatát, koncepcióját, nehézségeit és szépségeit is. A filmet még nem fordították le ukrán nyelvre, de az alkotók tervezik ennek a megvalósítását.

„Nagyon sok szálon indultunk el. Minél jobban beleástuk magunkat a témába, annál inkább szembesültünk azzal, hogy majd teljesen az ellenkezőjét tapasztaltuk annak, ahová megérkezünk – nyilatkozta Zámborszki Ákos a filmről. – Szerettük volna ezt az emberekhez közelebb vinni.”

A közönség is tehetett fel kérdéseket az alkotóknak, majd a szervezők egy kötetlen beszélgetésre invitálták a résztvevőket.

Hamarosan várható a film online premierje.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

Read previous post:
A magyar kultúra napja – A Fölszállott a páva képeiből nyílik fotókiállítás a Hagyományok Házában

A Fölszállott a páva című műsor legjobb képeiből nyílik fotókiállítás hétfőn, a magyar kultúra napja előestéjén a Hagyományok Házában, majd...

Close