Magyar állami kitüntetéseket adtak át a nemzeti ünnep alkalmából Ungváron

Magyarország Ungvári Főkonzulátusa bensőséges hangulatú rendezvénnyel emlékezett meg az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulójáról március 13-án.A megyeszékhely magyarsága idén sem ünnepelhetett a szokásos színhelyen, a Petőfi téren. Míg az előző évben Petro Porosenko kampánybeszéde kényszerítette ki a helyszínváltoztatást, ezúttal a koronavírus terjedése tette lehetetlenné a központi rendezvény megtartását. A konzulátus mégis megszervezett egy szűk körű összejövetelt, amelyen Buhajla József főkonzul és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke mondott ünnepi köszöntőt.

A főkonzul úr arra biztatta a jelenlévőket és az egész magyar nemzetet, hogy a jövőben is mindig találja meg a módját a hőseiről való méltó megemlékezésnek, „mert, akiknek nincs múltjuk, azoknak nincs jövőjük sem.”

Brenzovics László a haza iránti felelősségről beszélt, s hangsúlyozta, hogy nagyon fontos az összefogás a kárpátaljai magyarság megmaradása érdekében.

Az ünnepi beszédek után az állami kitüntetések átadása következett. Áder János köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkeresztet adományozott Géczi Tihamérnak, a Nagyberegi Középiskola igazgatójának és Horváth Sándor költőnek, írónak, a Kárpáti Igaz Szó megbízott főszerkesztőjének, a József Attila Alkotóközösség alapító tagjának.

Sajtódíjat kapott Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója és Kopinec Viktória újságíró.

A hagyományokhoz híven az ünnepi rendezvény a Himnusz eléneklésével kezdődött és a Szózattal zárult.

 

 Szlucky Eleonóra

Kárpátalja.ma