Magyar opera napja az Erkel Színházban

A Magyar Táncművészeti Egyetem és a Magyar Állami Operaház együttműködési megállapodásának aláírása mellett új örökös tagokat köszöntöttek, házi díjakat, valamint miniszteri elismerő oklevelet adtak át a magyar opera napja alkalmából kedden Budapesten az Erkel Színházban.

A Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) és a Magyar Állami Operaház határozatlan idejű együttműködési szerződése megerősíti a két intézményt több évtizedes kapcsolatát – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter főigazgató a csütörtöki eseményen.

Bolvári-Takács Gábor, az MTE rektora kiemelte: a két intézmény megállapodott többek között az egyetemi növendékek és hallgatók szakmai gyakorlatáról és operaházi ösztöndíjáról.

2013 óta Erkel Ferenc születésnapján ünnepeljük a magyar opera napját – hangsúlyozta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, aki ebből az alkalomból miniszteri elismerő oklevelet adott át. Ezzel az elismeréssel azokat jutalmazzák, akik a nézők számára láthatatlan háttérmunkát végeznek, akik nélkül nem jöhetnének létre az előadások – tette hozzá.

MTI