Másodszor száll föl a páva

A nagysikerű első széria után másodjára rendezik meg a Fölszállott a páva népzenei és néptáncvetélkedőt.
folszalott apava

A tévénézők március 8-tól szombatonként láthatják az élő adásokat a képernyőkön, a fináléra április 19-én kerül majd sor. Az MTVA tévéstábja és a versenyzők munkáját a háttérben a Hagyományok Háza segíti, akik nélkül nem jöhetne létre a produkció.

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója kollégáival együtt szívesebben nevezi a Fölszállott a pávát seregszemlének, mintsem versenynek. A hangsúly azon van, hogy minden terület és versenyző nyerjen, DSC_03791de nem feltétlenül pénzjutalmat, hanem figyelmet és megbecsülést a magyar társadalom részéről. Az, hogy egy ilyen típusú produkció ennyire sikeres tud lenni, azt bizonyítja, hogy a népi kultúrára igenis van igény a mai társadalomban.

„A műsor egy létező űrt tölt ki. Az utóbbi években, sőt, évtizedekben fokozatosan kikopott a médiából ez a kultúra, a magyarság saját zenei-táncos anyanyelve. Ugyanakkor hiányzott, amit az is bizonyít, hogy ilyen sokan figyelnek erre a műsorra. Ráadásul nem csak Magyarországon, hiszen az első széria kapcsán rengeteg sms-t kaptunk szerte a világból, olyan messziről is, mint Amerika, Ausztrália, vagy Új-Zéland” – mondta el Kelemen László.

A Hagyományok Háza idén másodjára működik mindenben együtt a produkción az MTVA-val.

„Mi végeztük a Fölszállott a páva előkészítését. Igazi együttműködésről beszélhetünk, nem alá-felérendeltségi viszonyról. Most járunk annál a pontnál, hogy átadjuk az MTVA-nak az eddig megszerzett információkat, segítünk az élő adások szakmai műsortervében, és persze sok minden másban is. Részt vettünk a jelentkezők begyűjtésében, a selejtezők lebonyolításában, vagy épp a különböző szervezési feladatok ellátásában. Most, az élő műsorok kezdetével az ő kezükbe kerül a vezetés” – árulta el a főigazgató.

Március 8-tól kezdve tizenöt héten keresztül lesz látható a legjobb 48 produkció, majd április 19-én győztest avatnak a fináléban. A Hagyományok Háza viszont még korántsem fejezte be a feladatait, hiszen az élő műsorokon is jelen lesznek.

„Segítünk az logisztikában, illetve a próbák megszervezésében, hiszen a tévéstúdiók valószínűleg nem lesznek elégséges próbahelyek. De segítséget nyújtunk például a népviselettel kapcsolatban is, hiszen a Hagyományok Házában nagy és hiteles ruhatár áll rendelkezésünkre. A háttérben a zsűri munkáját is segítjük, és közben persze szurkolunk a kedvenceinknek” – tette hozzá Kelemen László.
A Hagyományok Háza főigazgatója a válogatók egy részén is részt vett. Erdélyi révén az ottani válogatón még zsűrinek is beállt. Úgy látja, hogy az idei Fölszállott a páva még a tavalyinál is színvonalasabb, ezért a zsűri igen nehéz feladat előtt áll. Szerinte könnyen meglehet, hogy idén egészen apró különbségek fognak dönteni az egyes versenyzők között, például az, hogy az előadó hány énekestől válogatja össze a műsorszámait, vagy mennyire egységes a produkciója.

Ami a jövőt illeti, távlati tervek is vannak, hiszen már felmerült az ötlete egy gyerekeknek szóló programnak is, amellyel kapcsolatban az MTVA részéről is bíztatóak a reakciók. A szervezők azonban egyelőre a Fölszállott a pávát szeretnék sikeresen lezárni. Erre április 19-én kerül majd sor, amikor kiderül, hogy az idén benevezett 291 produkció közül melyik bizonyul a legjobbnak.
Forrás: kultura.hu