Megemlékezés Kölcsey Ferencről és a Himnuszról

A magyar kultúra napján, január 22-én Kölcsey Ferencről emlékeztek meg Beregszászban. Az eseményt a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége szervezte a magyar kultúra napja rendezvénysorozaton belül.

A megemlékezést Zubánics László helytörténész, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke nyitotta meg. „Az a nyelv, ami bennünket a germán és szláv népek tengerében megtart, mindenképpen fontos – mondta Zubánics László. – Próbáljuk a magyar nyelvet és kultúrát megfelelő módon, olyan szinten művelni, amilyet Kölcsey Ferenc nekünk útravalóként meghagyott.”

Ezután Babják Zoltán, Beregszász polgármestere köszöntötte a megemlékezőket, majd Magyarország Beregszászi Konzulátusa képviseletében Gyebnár István osztotta meg gondolatait a Himnusz születésének napja alkalmából. A beszédek sorát a messzi Délvidékről érkezett Szabó Palócz Attila költő zárta.

A távolság nem biztos, hogy elválaszt bennünket: ahogy a kultúra és az anyanyelvünk, ez is összeköt” – hallhattuk a költőtől.

Az emléktábla koszorúzása előtt a résztvevők közösen elénekelték 196 éves nemzeti imánkat, a Himnuszt.

Beregszászban a II. Rákóczi Ferenc téren, a posta falán található Kölcsey Ferencnek, a Himnusz szerzőjének emléktáblája, amelyet Bíró Lajos alkotott. A Vérke-parti várostól nem messze található Szatmárcsekén élő és munkálkodó költő többször is megfordult városunkban, hiszen itt adta fel leveleit. Az emléktáblát 1992-ben avatta fel a Kölcsey Társaság, valamint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Szervezete.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma