Megnyitották a „Szevlyus-Art” művészegyesület első kiállítását Nagyszőlősön

A Szevlyus-Art szervezet megnyitotta első kiállítását Nagyszőlősön a „Heléna” kávézóban. A megjelenteket köszöntötte Oleg Lyubimov, a Járási Tanács elnöke, V.Gyorgyak, a huszti „Verhovina művésze” egyesület feje, V. Doros, az „ART-Szolyva” egyesülettől és mások.
A kiállítás, ahol a hagyományos kárpátaljai festészeti vonalat követő alkotások mellett helyet kaptak ifjú művészek rendhagyó kompozíciói is, jó benyomást tett a látogatókra.
Az első irányt elsősorban a kiállítás szervezője, a tapasztalt Vjacseszlav Popovics képviseli, aki évek óta a huszti „Verhovina művésze” egyesület tagja. A másik vonal képviselői a vitathatatlanul tehetséges fiatal nagyszőlősi lakosok: Diana Dobos, Marianna Sarkadij, Inna Osadcsa, Margarita Tegze, Olga Luzsecka-Tivadar, aki nemrég érkezett haza Lengyelországból és most a „KREDENC ART-piknik” projekten dolgozik, a kiállításon pedig külföldi mesekaraktereket ábrázoló miniatűröket állított ki. Diana Dobos festményei mellett bemutatta „Hideg van” című versgyűjteményét is.
A zakarpattya.net nyomán