Megújuló Örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Teleki László Alapítvány szervezésében „MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK – ÉRTÉKMENTÉS A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN” címmel kiállítás nyílt december 6-án a munkácsi vármúzeumban.


A kiállítás a Kárpát-medencében 1999–2012 között a Magyar Kormány támogatásával megújult magyar vonatkozású építészeti örökséget mutatja be.

Az első Orbán-kormány egyik legsikeresebb támogatási programja volt a „Határainkon túli magyar vonatkozású kulturális örökség megóvása és felújítása” c. projekt, amelyet 1999 és 2006 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma finanszírozásával a Teleki László Alapítvány bonyolított le.
Az összesen kb. 1,2 MRD Ft állami támogatásból több mint 300 műemléken történtek állagmegóvási, restaurálási munkálatok, és húsz műemlék teljes körű felújítása fejeződött be.

A programot bemutató kiállítást 2013 tavaszán a Budai Várban található „Magyarságházában” rendezték meg. A rendezők – a Bethlen Gábor Alap és a Teleki László Alapítvány – már akkor elhatározták, hogy a tárlatot elviszik azokra a helyekre is, amelyeken a munkálatok folytak: Erdélybe, a Felvidékre és természetesen Kárpátaljára is. Ismerjék meg a Kárpátalján élő emberek is, hogy milyen kincsek birtokosai.
A kiállítás ezeket a kincseket mutatja be és egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy az örökség gondozása az utódok nehéz, de szépséges feladata.

A kiállítás tablóin csupán néhány látható abból a 300 műemlékből, amelyen az elmúlt években munkálatok folytak. A tárlat megvalósítói a tablók mellett igazi kuriózumokkal is szolgálnak. Látható az éppen restaurálás alatt lévő székelydályai református templom festett famennyezetének néhány kazettája és karzatának mellvédje, de látható a kárpátaljai Visk református templomának gyönyörűen kifestett barokk padjai. Látható a huszti református templom helyreállított toronysisakja egyik fiatornyának másolata is, és a gyulafehérvári Szent Mihály Székesegyház falait díszítő kőfaragott domborművek másolata.

A kiállítás megtekinthető 2014. január 5-ig.