Espan Margareta 001

Megújult az Irka!

„Kedves olvasó! Ha továbblapozol, magad is látni fogod, hogy néhány tekintetben megújult az Irka. A tavalyi első számban azt ígértem nektek, hogy ragaszkodni fogok azokhoz a célokhoz, feladatokhoz, amelyeket az Irka mindig is szolgált. A legutóbbi lapszámban pedig új ismereteket és érdekességeket, új külsőt és formát ígértem. Nos, a két dolognak sikerült találkoznia, s remélem, hogy ezzel mindannyiótok számára szebb, értékesebb, érdekesebb, szeretnivalóbb lesz az Irka, amelyet gyermekként szüleitek is lapozgattak” – üzeni olvasóinak Espán Margaréta főszerkesztő a gyermeklap idei második, tavaszi számában.

Annyi bizonyos, hogy alaposan átgyúrták a kiadványt. A változások már a borítón tetten érhetők, hiszen eltűnt a megszokott füzetcímkét idéző Irka-logó, cserébe viszont Kulin Ágnes grafikus rajzai immár a borítót is beszőtték, miáltal, ha lehet, az Irka még színesebb lett.
Ami a „bensőségeket” illeti, odabent is több lett a szín, már csak azért is, hiszen a borítón kívül további négy oldal illusztrációi és rajzai készültek négyszínnyomással. A szín- és rajzorgiát fokozza, hogy talán soha nem jelent még meg a lapban annyi olvasói rajz és festmény, mint éppen mostanában. Mintha a szerkesztők azt mondanák: „Nosza, kedves olvasók, ragadjatok ceruzát, ecsetet és rajzoljatok meg fessetek, aztán küldjétek be alkotásaitokat az Irkának, mert a ti lapotokban mindig jut hely a munkáitoknak.
A rovatcímeket mostantól kis színes szalagok rejtik a lapok felső sarkában. További újdonság, hogy eltűntek az egész oldalas keretek, vonalak, amitől talán még több rajz és betű fér a fehér papírra, mint eddig.
Amiben nincs változás, az a tartalom és annak minősége: sorra jelentkeznek a régi rovatok, s találkozhatunk új rovatcímekkel is, de eggyé kovácsolja a régit az újjal a szerkesztőknek az az eltökélt szándéka, hogy elszórakoztassák, elkápráztassák az olvasót, s főleg játszva tanítsák, neveljék – ahogyan mindenki szeretné, hogy okítsák.
Befejezésül következzék az Irka tavaszi számának néhány témája kedvcsinálóul az olvasáshoz, rajzoláshoz, játékhoz. József Attila születésnapja alkalmából részletet közöl a lap a Csoszogi, az öreg suszter című novellából, s belekóstolhatunk Tersánszky Józsi Jenő Misi Mókusának kalandjaiba is. A Nyitva van az aranykapu rovatban mindjárt hat (!) érdekesnek ígérkező játékkal ismerkedhetnek meg a gyerekek, amelyeket társaikkal közösen játszhatnak a szabadban. Az énekes torkúaknak három magyar és egy szlovák népdalt kínál a Dalolda(l). Három mesét válogattak össze a szerkesztők Mátyás királyról, aki, mint mindig, most is igazságos. Az állatbarátok ezúttal a pulikutyáról, a kutyatartás jótékony hatásairól tudhatnak meg sok érdekeset, akiket pedig már fiatalon magával ragadott a tudomány, megtalálják néhány otthon is elvégezhető tudományos kísérlet leírását a Játsszunk tudóst rovatban.
Jó olvasást, szórakozást gye­rekeknek és felnőtteknek egyaránt!

pszv