Méltó emlékezés és hagyományőrzés az V. Dobó-napon

Immár ötödik alkalommal adózott hagyományőrző rendezvénnyel Dobó István emlékének a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet. Idén a programok helyszíne az egri vár hős védőjének szülőhelye, az ungvári járásbeli Szerednye volt.

Fotó: Makó András

Az ünnepség nyitányaképpen elhangzott Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének híres részlete, Dobó Istvánnak az egri vitézekhez intézett lelkesítő beszéde. Ezt követően Orosz Ildikó, a Pro Cultura Subcarpathica elnöke, Bege Krisztina konzul és Krickij Emerih, Szerednye polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Mindhárom szónok hangsúlyozta: rendkívül fontos a múltban rejlő megtartó erő s a történelmi folytonosság tudata. Dobó István bátor helytállása, kitartása példa lehet mindannyiunk számára itt, a hős várkapitány szülőföldjén is.

Fotó: Makó András

A kulturális program Galga-menti népdalokkal kezdődött a csapi Dzjabko Rebeka előadásában, majd a szerednyei óvodások szívmelengető műsorát élvezhette a közönség. A népzenei együttesek közül elsőként a csomai Bokréta hagyományőrző csoport lépett színpadra, szatmári lassú és friss csárdást, rábaközi verbunkot és dús táncot adtak elő. A Császlóci Csicsergő Csajok vidám népdalcsokra után a szerednyei Szlovenka folklóregyüttes és a szintén helyi Rumenok vokálegyüttes színvonalas műsora következett. Az Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskola Csüllő néptáncegyüttese tyukodi, nagydobronyi és felcsíki táncokkal szórakoztatta a nagyérdeműt, a talpalávalót az Ung-vidéki Csipkés együttes húzta. Ezután a Csipkés saját zenés-táncos összeállítással lépett színpadra. A zenei programok sorát a munkácsi Rusznaki ruszin népzenei együttes fergeteges hangulatú koncertje zárta.

Fotó: Makó András

Mialatt a színpadon egymást váltották a népi együttesek, a kézműves sátrakban bárki ingyenesen kipróbálhatta a nemezelést, a horgolást, a hímzést, a gyöngyfűzést és még sok más kézműves technikát, illetve régi népi mesterséget. A gasztronómiai kínálat is bőséges volt: helyi termelők étel- és italkülönlegességei, egyebek közt finom borok és pálinkák, többféle sajt, méz és frissen sült kürtőskalács várta a fesztivál vendégeit.

Az V. Dobó-nap társszervezője a Szerednyei Polgármesteri Hivatal és a Császlóci Polgármesteri Hivatal volt. A rendezvény létrejöttét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola támogatta.

Hidi Tünde
Kárpátalja.ma