„Merjünk nagyok lenni!”– Jubilált a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesülete

A fenti mondat volt a mottója a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének (KMKE) 25. évfordulóját méltató konferenciának, melyet november 11-én tartottak a makkosjánosi Helikon Hotelben.

A rendezvény Wass Albert Hontalanság hitvallása c. versével kezdődött, melyet Gáti Gyöngyi, az egyesület titkára szavalt el. A megjelenteket köszöntötte Varga Éva, a KMKE elnöke, aki beszédében a könyvtárosok fontos, bár néha láthatatlan munkájáról beszélt. Elmondta: a könyvtáros egy fontos láncszem a kultúra, a tudomány és az ismeretek közvetítésében, maga a könyvtár pedig ennek a folyamatnak a hátterét biztosítja.

Köszöntötte az egybegyűlteket Cseh Áron, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, valamint Beke Mihály András, a beregszászi konzulátus első beosztott konzulja.

Barátné Hajdu Ágnes a Magyar Könyvtárosok Egyesületének nevében köszöntötte a jubiláló egyesület vezetőit és tagjait, majd előadást tartott a könyvtáros kompetenciák és a könyvtári hivatás mint életpálya témakörében. A könyvtárosoknak fel kell készülniük a fizikai és a virtuális világ kombinálására, ehhez elengedhetetlen az önfejlesztés és a folyamatos tanulás. Beszédében kiemelte: „Ott fejlett a társadalom, ahol könyvtári szakember dolgozik.”

Weinrauch Katalin, a KMKE alapítója és egykori elnöke személyes történeteiről, élményeiről mesélt, felelevenítette az egyesület történetének legfontosabb mérföldköveit. Horváth Varga Margit, a csongrádi Csemegi Károly Városi Könyvtár volt igazgatója a kárpátaljai könyvtárosokkal való szoros kapcsolatot emelte ki, hisz ennek köszönhetően lett Beregszász és Csongrád testvérváros.

Köszöntőt mondott Rezes József, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás nemzetiségi és vallásügyi főosztályának vezetője, valamint Halász László, a Beregszászi Járási Közigazgatási Hivatal Művelődési és Turisztikai Osztályának vezetője, akik méltatták a könyvtárosok nem egyszerű, de annál fontosabb munkáját. Horváth Ilona, az egyesület egykori vezetője köszönetet mondott a magyarországi partnereknek a nagyfokú támogatásért, amit a 25 év alatt nyújtottak.

A rendezvény zárásaként az oroszi Hangraforgó együttes megzenésített verseket adott elő. A konferencia ebéddel és kötetlen beszélgetéssel zárult.

Keresztyén Gabriella

Kárpátalja.ma