Kezdőlap » Kárpátalja » Kultúra » „… mint egy mécses, világított előttem az Isten igéje” – Kupás Gizella hitről, elhivatottságról, tenni akarásról

„… mint egy mécses, világított előttem az Isten igéje” – Kupás Gizella hitről, elhivatottságról, tenni akarásról

Annyi mindent kezdeményezett, indított, alapított, tett, hogy felsorolni is nehéz lenne. Nagydobronyban mindenki ismeri Kupás Gizellát – Gizi nénit –, a gyűjtőt, gyülekezet- és óvodaalapítót, szervezőt, hagyományőrzőt, aki évtizedek óta fáradhatatlanul keresi a lehetőségeket, hogy segítsen, gyámolítson másokat és értéket mentsen. Ha megkérdezzük tőle, mi a hivatása, a válasza mindössze ennyi: szövőnő.

Mindig volt miért hálát adni

Kupás Gizella 66 éve született Nagydobronyban egy szabómester első gyermekeként. A család szerény körülmények között élt, a gyerekek mégis mindig derűsnek és megelégedettnek látták a szüleiket. Ez a lelkület volt az útravaló, amit Gizella magával vitt a felnőtt életbe, s ami azóta is átsegíti a nehézségeken.

Gizella kislánykorától szeretett kézimunkázni, elsősorban a szövéshez volt hajlama és tehetsége. Miután férjhez ment, és sorban születtek a gyerekek, a család egyik legfőbb bevételi forrását a szövés jelentette. Tisztelettel és hálával említi Polónyi Katalin nevét, aki a 70-es években szövőcsoportot alapított Nagydobronyban, s megszervezte, hogy a helyi asszonyok tisztességes áron értékesíthessék kézimunkáikat.

A nagycsaláddal járó elfoglaltságok mellett Gizella egyre jobban elmélyült a Biblia tanulmányozásában. Úgy érezte, Isten igéje állandó útmutatást adhat számára. A szíve megtelt szeretettel, segíteni akarással. Indíttatást érzett, hogy oda menjen, ahol legnagyobb az éhség és a nyomorúság – elsősorban nem fizikai, hanem lelki értelemben. Elvitte hát az Úr igéjét a helyi cigányokhoz, a táborba.

„Szeretetet vittem, meg egy kis kalácsot…”

Nem volt könnyű dolga. Az első alkalmakra alig páran jöttek el, ő azonban kitartott, és hamarosan bebizonyosodott, hogy áldás kíséri az igyekezetét. Református gyülekezet szerveződött a cigányság körében, amely saját templomra vágyott. S a legínségesebb időkben – a 90-es évek legelején – a cigányok gyűjteni kezdtek, hogy felépíthessék Isten házát a táborban. A fundamentumhoz szükséges első teherautónyi kő árát félév alatt adták össze.

Innentől felgyorsultak az események: támogatók érkeztek, s a helyi református egyházközség felvállalta a cigány gyülekezet ügyét. Gizella pedig ötvenévesen alapítványt hozott létre, hogy a hit terjesztéséhez új lehetőségeket teremthessen: kibérelt egy használaton kívüli épületet a községi tanácstól, s csendes napokat szervezett cigányoknak és magyaroknak egyaránt, ahogy fogalmaz „hiteles, a Biblia szerint élő” előadók közreműködésével.

Külföldről is tucatjával jöttek a jó szándékú, önkéntes segítők ezekben az években, többen közülük a cigány gyermekeknek tartottak foglalkozásokat. Miután hazautaztak, Gizella helybeli, pedagógiai gyakorlattal rendelkező munkatársakat keresett, akik napközi formában tanították a gyerekeket. A község vezetősége idővel úgy döntött, óvodai részleget nyit az épületben, ahová azóta is szívesen járnak a kicsik. Az intézmény hasznossága lemérhető azon is, hogy azok a gyerekek, akik rendszeresen látogatták az óvodát, könnyebben illeszkednek be az iskolai közösségbe.

„Mindig azt csináltam, ami kézenfekvő volt”

Ha arról kérdezzük, mi adta az ösztönzést, hogy bibliaórákat tartson, gyülekezetet szervezzen, óvodát indítson a helyi cigányoknak – a hitet említi. Attól viszont ódzkodik, hogy bármit is saját érdemének ismerjen el, hangsúlyozza, hogy ő sosem kész tervekkel kezdett egy-egy új dologhoz, egyszerűen ment, amerre szükséget, feladatot látott, s bízott benne, hogy ha Isten áldása van a munkáján, akkor minden a lehető legjobban alakul.

A cigánymissziós tevékenység mellett Gizella a szövéssel sem hagyott fel. Mikor nyugdíjas lett, úgy döntött, nem sző többé pénzért, csakis ajándékba. S bár ismeri a hagyományos mintákat, és készít szőttes kendőt, pokrócot is, mégis akkor megy legjobban a munka, ha a saját ötleteit valósíthatja meg a szövőszéken. Egyedi szőttes képeket alkot: csendéletek, tájképek kerülnek ki a keze alól, amiket bekereteztet, majd kivétel nélkül elajándékoz.

Alkotói hajlamának másik bizonyítéka, hogy évek óta verseket ír. Istenhitről szóló, vallomásos költemények ezek, egy kis kötetnyi meg is jelent belőlük. Azt mondja, a szövéshez és a versíráshoz ugyanaz a lelkiállapot szükséges. Egyik tevékenység sem teljesen tudatos, és semmiképpen sem megtervezett, szinte magától alakul – s gyakran egymást követően – a vers és a szőttes.

Istené a dicsőség

Gizella mindig is szerette és értékelte a régi és különleges textileket, s az évtizedek során több száz darabot összegyűjtött ezekből. Így jött létre az a párját ritkítóan változatos és gazdag gyűjtemény, melyben elsősorban a Nagydobronyban és annak környékén valaha használt régi szőttesek, hímzett, horgolással és necceléssel készült kézimunkák és népviseleti ruhadarabok találhatóak, s melyek ma Gizella szövőszobájának díszei.

S ez még nem minden.

A régi tárgyak – az általuk is őrzött és megjelenített hagyományos értékrend és népi kultúra – iránti tisztelet indította arra, hogy anyósa bútorait ne hagyja tönkremenni. Amikor jobb híján az óvodának helyet adó épületbe szállította a megörökölt tárgyakat, még maga sem sejtette, hogy hozzálátott egy helytörténeti gyűjtemény létrehozásához. Padlásokról, pincékből, fészerekből sorra kerültek elő a régi munkaeszközök, használati tárgyak és bútorok, amiket a dobronyiak jó szívvel adtak Gizellának, hiszen tudták, hogy becsben tartja és megőrzi ezeket. Őrhidi László és Varga Sándor pedig számos értékes, saját gyűjtésből származó darabot ajánlott fel az időközben bejegyzett falumúzeumnak.

Az elért eredmények fényében meglepőnek hathat Gizella szerény, minden dicséretet hárító önvallomása:

„Sosem láttam reflektorfényben a jövőt, de mint egy mécses, világított előttem Isten igéje. Nem gondoltam, hogy itt óvoda lesz, nem terveztem a gyűjteményt – Isten munkálkodott rajtam keresztül, s én lépésenként haladtam.”

Öröm és békesség

A pár éve működő nagydobronyi népművészeti tanoda is sokat köszönhet Gizi néni önzetlen segítőkészségének. A kézműves-foglalkozásokra érkező gyerekeket kaláccsal várja, szőni tanítja, s mesél nekik a népszokásokról, régi mesterségekről. A gyerekek pedig tudják, hogy Gizi nénihez akkor is érdemes benézni, ha épp nincsen program a tanodában: friss rétesre és jó szóra mindig számíthatnak.

A tanoda és az óvoda a járvány miatt hónapok óta zárva van, a játékokkal teli kert csendes. Gizella azonban mindennap eljön a szövőszobába, és dolgozik, ahogy eddig is.

A jövőről így gondolkodik: „Folytatni szeretném, amit lehet, ami magától értetődő. Szövök egy képet, elajándékozom. Kenyeret, kalácsot sütök.  Ez nemcsak örömet ad nekem, hanem békességet is.”

Hidi Tünde

Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

More in Kupás Gizella, nagydobrony
Nagydobrony 20. századának szemtanúja

„Mindenre emlékszem. Én ezt kaptam a Jóistentől” – mondja a 89 esztendős, nagydobronyi Benedek Irén néni. Az idős asszony emlékezőtehetsége...

Close