Múltunk a jelenben, egy nap népviseletben

Április 24-én ünnepeljük a népviseletek világnapját. Ebből az alkalomból Sárosorosziban utcai flashmobra került sor. A szervezők az Együtt Sárosorosziért civil szervezet, a Hangraforgó könyvtári együttes, a Mezővári Művészeti Iskola Sárosorosziban működő fiókintézetének Boróka gyerek néptánc együttese, valamint a BorzsaVári népi zenekar néhány tagja volt. Örömmel tölt el bennünket, hogy sokan megtisztelték jelenlétükkel villámkoncertünket. Egyúttal örömre ad okot, hogy ennyi tehetséges fiatal jár a két csoportba, hiszen 43 gyerek énekelt és ropta a táncot az utcán. Örömteli dolog számunkra az is, hogy amíg néhány évvel ezelőtt még gondot jelentett gyerekeink fellépő ruhája, most az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Csoóri Sándor Alap támogatásának köszönhetően mindkét együttesnek sikerült minőségi népviseleteket beszereznünk.

Azt gondolom, mind a fellépők, mind a nézők nagyon jól érezték magukat a villámcsődületen. Községünk két helyszínét érintettük a program során, és állítottuk meg a forgalmat egy szusszanásnyi kikapcsolódásra, zenével és énekkel vonulva.

Andrej Tarkovszkij mondta: „A művészet, létéből fakadóan, nemesítő hatással van az emberre. A művészet teremti meg azokat a szellemi kapcsolatokat, melyek közösséggé teszik az emberiséget, valamint azt a különös erkölcsi légkört, melyben képes felvirágozni. Máskülönben elpusztul, miként az elhanyagolt kertben az elvadult almafa.” Hiszem azt, hogy közösségünkben olyan almafa virágzik, mely folyamatosan ontja a művészet és hagyományunk tiszteletének virágait. Amíg vannak lelkes gyerekek, fiatalok, addig nem szűnik meg virágozni!

Gáti Gyöngyi könyvtárvezető