Művész a „Tiszai Délvidékről” – Tari István az Irodalmi kilátón

Délvidék vagy Vajdaság, avagy Akarsz egy Jugoszláviát? – egy vérbeli délvidéki művésszel találkozhatott a kárpátaljai közönség november 8-án. Az ötödik Irodalmi kilátóra ezúttal Tari István, Balassi Bálint-emlékkardos és József Attila-díjas költő látogatott el. A program a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és Magyarország Beregszászi Konzulátusa közös szervezésében, valamint a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság közreműködésével valósult meg a beregszászi konzulátus Gulácsy-kiállítótermében. A beszélgetést Vári Fábián László József Attila-díjas kárpátaljai költő, kritikus moderálta.

A zentai születésű sokoldalú művész nem csupán költő, hanem prózaíró és képzőművész egyaránt, de foglalkozott ipari formatervezéssel, fotó- és filmművészettel is. A 2009-ben Újvidéken megjelent Betakarják az eget című kötetében versei és képversei mellett grafikáit is megcsodálhatja az olvasó. 1979-től jelennek meg kötetei, emellett több önálló képzőművészeti kiállítása nyílt 1967-től. Négyrészes művészi dokumentumfilmje, Az ezeréves határnál című 108 perces film, a Kárpát-medence legdélibb magyar szigetéről készült.

– Amikor elindítottuk az Irodalmi Kilátó című sorozatunkat, az volt a célunk, hogy a Kárpát-medence minden területéről, pontosabban a magyar nyelvterület minden sarkáról hívjunk meg költőket, írókat vendégnek – mondta Beke András Mihály a találkozó megnyitóján.

Ezután Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja köszöntötte a résztvevőket, majd Vári Fábián László beszélgetett Tari Istvánnal. Elhangzottak a Vesztőhelyünk, Arad, a Zsilipelve, a Betakarják az eget, a Tökkürtök búgásában és a Tüskéi között című Tari-versek a költő, valamint Vári Fábián László előadásában. A beszélgetés során szóba kerültek Tari István egyéb művészeti tevékenységei is: maga a költő néhány képversét mutatta be, köztük a Lenke és az SMS című alkotását, de beszélt dokumentumfilmjéről is.

A délvidéki irodalmár alkotásaira nagy hatással voltak a politikai változások. Megtudhattuk tőle, hogy milyen volt az a „Fantomország”, amit mások a szabad Jugoszláviának hittek, ahol a látszatbéke és együttműködés mögött a Tito irányította véreskezű elnyomás húzódott. A múlt mellett a nem túl pozitív jelenről, a mai Délvidékről is beszélt a költő. Délvidék vagy Vajdaság? – egy nehéz kérdés arról, hogy mi lehetne a helyes megnevezése a területnek, amit a művész szerint Tiszai Délvidéknek lehetne a legpontosabban nevezni. Mint kiderült, a délvidékiek múltja és jelene hasonló a kárpátaljaiak sorsával: az erős nyelvi beolvasztás kísérlete, a vendégmunkások sodródó élete (amit, Tari István bevallása szerint, 1965 óta ismernek), a magyarság irtása és a jelenre jellemző hatalmas elvándorlása is hasonló és fájó pontjai a két régió történelmének.

– Valahogy úgy alakult az életem, ami nem véletlenül alakult így, mert a költészetnek is rengeteg köze van a képzőművészethez. A költészet az időt, a képzőművészet pedig a teret próbálja megtagolni a saját ritmusával. Mert ahhoz, hogy egy verset elolvassunk, az időnek el kell múlnia. Lényegében rokon dolgokról van szó. Valamikor az írás a rajzolást is jelentette. Nem váll külön a két dolog – tudtuk meg kérdésünkre Tari Istvántól. – Nagyon jól érzem magam itt. Nagyon hasonló a mi sorsunk – árulta el arra kérdésünkre, hogy milyen érzés Kárpátalján lenni.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma