Nemzeti Színház: Vidnyánszky jön, Alföldi megy?

A HírExtra portál biztos forrásra hivatkozva tényként közölte, hogy hamarosan Vidnyánszky Attila rendező, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapítója és művészeti vezetője, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke váltja Alföldi Róbertet a Nemzeti Színház igazgatói posztján.

Alföldi eltávolításának híre a választások óta fel-felröppen, pedig vezérigazgatói kinevezése 2013-ig szól. Az igazgatót komoly támadások érték, amiért Románia nemzeti ünnepe alkalmából a Román Kulturális Intézet számára bérbe kívánta adni a Nemzeti nagytermét. A reakciók hatására ugyan Alföldi visszalépett a terembérlettől. Amint írta: „Sajnos rosszul mértem fel azt, hogy ezen döntésem félreérthető, és ezzel sok magyar ember érzését megsértem. Miközben továbbra is hiszek abban, hogy a múlt fájdalmait európai módon és felelősen kell feldolgozni, az egyik legfontosabb kulturális közintézmény vezetőjeként nem hagyhatom figyelmen kívül a kialakult helyzetet.”

Alföldi leváltása érdekében a szélsőjobboldal napi szinten emelt szót, és tüntetést is tartottak a Nemzeti Színháznál – az igazgató ellen és mellett is. A Magyar Színházi Társaság közgyűlése tiltakozott „a Nemzeti Színházat és annak vezetőjét a közelmúltban ért nemtelen, kirekesztő támadások ellen”. A szakmai szervezet arra kérte a kulturális kormányzatot, hogy „tegyen lépéseket e kulturálatlan támadások ellen, és védje meg az intézményt és annak vezetőjét, valamint a művészeti élet egészét az utcai és útszéli atrocitásoktól”.

Alföldi Róbert igazgatásának második évében a Nemzeti Színház 94-96%-os telítettséggel játszott. Duplájára nőtt a bérletvásárlók száma. A nézők közül legtöbben a 26-38 éves korosztályból kerültek ki. A rétegszínházi besorolást nem igazolja az, hogy a közönség több, mint 70%-a alkalmazott, diák vagy nyugdíjas. A színházba visszatérők száma 16%-kal nőtt az elmúlt évadban. Az előadások több külföldi fesztiválon is szerepeltek, közönség- és kritikai sikerrel. Ősszel Alföldi különdíjat kapott a Színikritikusok Céhétől a Nemzeti Színház megújításáért.

A HírExtra információi szerint Alföldi leváltásának időpontjáról jelenleg még folyik a vita. A Nemzeti legutóbbi bemutatóján múlt pénteken – más szakmabeliek mellett – megjelent Vidnyánszky Attila is.

Forrás: 7ora7