Népzenei és néptánc mesterképzés indult Kárpátalján

Pál Lajos és felesége, Pál Katalin hosszú évek óta fáradozik azon, hogy a kárpátaljai fiatalok megismerhessék azt a magyar kultúrkincset, amelyet nagyapáik örökítettek ránk, hiszen ők tudták: saját kultúránkat ismernünk és becsülnünk kell!

Kárpátalja népzenei életének felvirágoztatását gyermekeik, István és Eszter is célul tűzték ki. Pál István Szalonna kezdeményezésére tanfolyam indult Kárpátalja művészei számára, ahol népi ének, néptánc, vonós hangszerek és tangóharmonika képzésre jelentkezhettek a tanulni vágyók.

nepzene-kepzes.hegeduPál István szerint régi vágya vált ezzel valóra, hiszen egy olyan tanfolyamot akart elindítani, amelyen nemcsak egy nyári tábor ideje alatt tanulhatnak a résztvevők. Ennek megvalósítására minden évben pályázattal kereste fel Magyarország minisztériumát. Idén a Hagyományok Háza felvállalta a képzés támogatását, hiszen – mint Pál István mondta – a táncházmozgalom nem véletlenül lett a világörökség része az UNESCO által. Ez egy olyan közösségformáló erő, amely a mienk, s példát mutathatunk vele szomszédjainknak. Kárpátalján a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezetben találtak partnerre, amely munkája során a magyar kultúrát, azon belül néphagyományainkat is szeretné széles körben megismertetni Kárpátalja-szerte. A tanfolyamnak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szívesen adott otthont. A kurzusra több mint százan adták be jelentkezésüket, így a február 8-ai első foglalkozás megnyitóján zsúfolásig megtelt a főiskola Gross Arnold terme a még kezdő, vagy a szakmában már nagyon is gyakorlott tanulni vágyó művészekkel.

A főiskola elnök asszonya, Orosz Ildikó örömét fejezte ki a tanfolyam indulását illetően, hiszen mint emlékeztetett, valaha Kárpátalján mindenkinek megvolt a maga nótája, minden falunak a maga tánca, népviselete. Ez az évtizedek alatt sajnos kikopott, de most talán sikerül visszahozni. Tóth István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja pedig arra emlékeztetett minden résztvevőt, hogy Kárpátalja Magyarország kulturális életében milyen jelentős szerepet tölt be a Nemzeti Színház élén álló Vidnyánszky Attila és a Magyar Állami Népi Együttes prímása, Pál István Szalonna által. Jelentős siker lesz ez a mesterkurzus is – mondta.

nepzene-kepzes.tancA résztvevők tánctudásukat Fundák Kristóf és párja, Kaszai Lili közreműködésével fejleszthetik a képzés során, míg az ének szekció oktatója Pál Eszter. A különböző népi hangszerekre jelentkezőket a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusai, Karacs Gyula (brácsa), Doór Róbert (nagybőgő), Péter Tamás (hegedű) és Pál István (hegedű), s maga Pál Lajos (tangóharmonika) ismerteti meg a népzene élvezeteivel.

A foglalkozásokat havi egy alkalommal tartják öt hónapon keresztül. A tanfolyam résztvevőinek első közös fellépése és a képzésről szóló oklevelek átadása 2014. július 13-án, a KurucFeszten lesz.

Kárpátalja.ma