Népzenével és néptánccal ünnepeltek Beregszászban

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc méltatása Beregszászban idén már március 14-én, hétfőn délután elkezdődött.

 

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház beregszászi nagytermében tartott megemlékezésen elsőként Tóth István, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának főkonzulja tolmácsolta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének köszöntő szavait. Ezt követően Soós Kálmán, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) rektora mondta el ünnepi gondolatait, melyekben a márciusi események szellemiségének az utókorra kifejtett hatását, példamutatását hangsúlyozta.

 

A továbbiakban színvonalas zenés-táncos összeállítást láthattunk a szegedi Cuháré Táncműhely előadásában. A 38 főből álló lelkes tánccsoport a beregszászi főiskola meghívására érkezett Kárpátaljára. Műsorukban színes válogatást láthattunk a Kárpát-medencei magyar néptáncokból, melyeket hozzá illő csodás népviseletben mutattak be. Az együttes háromtagú zenekara pedig a különböző tájegységek népzenéjével örvendeztette meg a hallgatóságot.

A csoport érdekessége, hogy nemcsak magyarországi, hanem Szegeden tanuló kárpátaljai diákok is tagjai. Orosz Ildikó, a KMF elnök asszonya abbéli reményének adott hangot, hogy a Cuháré mintájára a beregszászi főiskolások körében is alakul majd hasonló együttes.

Az előadás végeztével a résztvevők megkoszorúzták a városi Petőfi- és Kossuth-emléktáblát, majd a főiskola Gross Arnold termében élőzenés táncház vette kezdetét.

 

 

eSe