„Neutroncsillag” látogatott az Irodalmi kilátóra

Nem mindennapi írót fogadhatott vendégül az Irodalmi kilátó rendezvénysorozat október 25-én a beregszászi konzulátus Gulácsy-kiállítótermében. A különleges vendég nem volt más, mint az idén 80 éves Szilágyi István Kossuth-, Márai Sándor-, Alföld- és József Attila-díjas erdélyi magyar író, aki írói tevékenysége mellett olyan neves irodalmi lapokat szerkesztett, mint az Utunk és a Helikon. A nyilvánosság előtt nem gyakran mutatkozó prózaíró látogatása nagy megtiszteltetésként érte a kárpátaljai közönséget, akik meglepően szép számmal jelentek meg a beszélgetésen.

A negyedik Irodalmi kilátót Beke Mihály András, Magyarország Beregszászi Konzulátusának első beosztottja nyitotta meg, majd Szilágyi Mátyás főkonzul köszöntötte a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett írót és feleségét, valamint a megjelenteket. Ezután Szilágyi István felolvasta Ady Endre Zilahi ember nótája című versét, majd Vass Magdolna színésznő, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulatának tagja olvasta fel az író Tájkép tutajjal című novelláját. Ezt követően a művész kérésére felesége, (Szilágyiné) Tamás Júlia felolvasta az író kedvenc versét, Ady Endre Krisztus-kereszt az erdőn c. művét.

A felolvasások után beszélgetés következett, melyet Vári Fábián László József Attila-díjas kárpátaljai magyar költő és Csordás László, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság elnöke moderált. Az elhangzottakból a szerző 1975-ben kiadott Kő hull apadó kútba és a 2001-es kiadású Hollóidő regényén keresztül nem csupán a műről, de az író eseménydús és fordulatos életútjáról, valamint jelleméről is sok újdonságot tudhatott meg a hallgatóság.

„Dolgoztam elképesztően súlyos, nehéz helyzetekben is annyira, hogy aztán azt nem hitték el, hogy én egyetemre megyek, sőt – mint kiderült –, hogy eminens vagyok, valahogy nem tartották rendjén valónak” – vallotta mosolyogva kalandos életéről Szilágyi István, aki tanulmányait mozdonyszerelő géplakatosként kezdte, majd jogászattal folytatta, végül mégis irodalmi pályára lépett.

A beszélgetés után a közönségnek is alkalma nyílt kérdéseket feltenni, melyekre szívesen válaszolt a „Neutroncsillag” – ahogy Vári Fábián László nevezte az erdélyi magyar írót. Az általában szűkszavú kolozsvári irodalmár kellemes meglepetést okozott a rendezvény résztvevőinek sokatmondó, őszinte és humoros válaszaival. A találkozó végén a művész dedikálta könyveit.

Az esemény a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a beregszászi magyar konzulátus szervezésében jött létre a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság közreműködésével.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma