Nyár a télben… Szeszélyes darab a Nemzeti színpadán

Egészen új köntösben – „vízirevü” formájában – elevenedik meg Vladislav Vančura regénye a kárpátaljai Ernyei Bea, valamint Galambos Péter rendező tollából. Az előadást december 12-én mutatták be a Nemzeti Színház színpadán. A történet a Szeszélyes nyár alapötletével indul, mely különös színteret kap az előadásban – főhőseink egy terráriumba zárva élik mindennapjaikat, melynek állóvizét két fiatal vándorbűvész kavarja fel. A színpadon választ kapunk rá, hogy ki miért vált azzá, aki. A regénnyel ellentétben az emberi szereplők nem elnagyoltak. Az anekdoták mögött megismerhetjük a gyászoló családapát, a csalfa asszonyban az álmaiba menekülő, erőszakon átesett lányt és a „tiltott gyümölcsben” az otthonát kereső árvát.

Három nap alatt negyven évnyi cseh történelem zúg el észrevétlenül a szereplők mellett, akik nem vesznek tudomást a külvilág történéseiről. A szabadság isteneiként betörő fiatalok sok fájdalmat hagynak maguk után, ugyanakkor nem zárják be a kijáratot sem. A történések rákényszerítik a hőseinket, hogy szembenézzenek önmagukkal, és a darab végén eldönthetik – a nézővel egyetemben –, hogy maradnak-e a történelem láthatatlan porszemei, továbbra is régi szerelmek fölött ábrándoznak, s gyászolják a múltat és az elszalasztott lehetőségeket, vagy leteszik keresztjüket, és kilépnek a jelenbe, hogy maguk alakítsák sorsukat…

– Péter gyakran használt mondata szerint a munka mellékterméke a mű – mondja a darabról és a közös munkafolyamatról Ernyei Bea. – Amit mi csinálunk, az nem munka, mi az élettel foglalkozunk: a saját életeinkkel, és mindennel, amit tapasztalunk. Ezeket a tapasztalatokat adaptáljuk az adott szituációra. Minden történetünk nagyon személyes. A személyes mivoltát elrejtjük a szereplőink álarca mögé, s minden egyes apró momentumnál arra törekszünk, hogy nagyon igaz legyen, nagyon emberi. Amikor először láttam Péter egy előadását 2012-ben Debrecenben, a Na’conxipánt, olyan élmény volt számomra, amit addig nem tapasztaltam színházban, pedig mindig is rajongtam a színházért. Azt éreztem, ez valami más. Ez nem színház, hanem valami olyan személyes dolog, mintha a magánéletembe lépnének be. Honnan tudja ez az ember, akivel nem ismerjük egymást, hogy én épp mit élek át? Másfél évvel később ismertem meg Pétert, és azóta együtt dolgozunk. Ahogy ő is mondta, ez nem munka, ez az életünk. Minden tapasztalatot felhasználunk, legfeljebb végül nem kerül bele a szövegkönyvbe, de nem ez a fontos, hanem az, hogy a mában éljünk figyelmesen, és azt meg is tudjuk fogalmazni magunk és egymás számára. A mából el lehet menekülni operettbe, alkoholba, öngyilkosságba, sok más dologba. Mi igyekszünk nem így tenni. Ez tehát nem is munka, bár nagyon sok munka van mögötte, és nagyon fárasztó is tud lenni az, hogy nincs szabadnap. De mi nem szabadnapokat keresünk, hanem a feladataink örömteli megélését. A darab megírásával együtt fejlődöm, tanulok. A fel nem használt anyag mindig hosszabb, mint ami végül bekerül, de a fel nem használt anyag is része az én utamnak.

Az ábrándok világában feltűnnek a cseh popkultúra nagy alakjai is, úgy mint Karel Gott vagy Marta Kubišova, akik korabeli slágerekkel teszik groteszkké az előadást, amely ettől lesz revüdarab. De hogy miért vízi? Nos, ezt látni kell.

Ha a közeljövőben Budapesten járunk, az előadást a következő időpontokban tekinthetjük meg: december 29., január 15., január 18., február 4., február 17.

Főbb szerepekben: Horváth Lajos Ottó, Söptei Andrea, Schnell Ádám, Kristán Attila, Fehér Tibor, Bakoss-Kiss Gábor.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma