Pásztor István: „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyen képviselőnk, aki valóban képviseli érdekeinket!”

Felemelő érzést váltott ki valamennyi nézőből az Időfonal című színpadi produkció, amelyet a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban adtak elő július 3-án. A nézők soraiban ült Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, képviselőjelölt, valamint Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke is.
Az előadás kezdete előtt Pásztor István köszöntötte a közönséget. „A határon túl élő magyar közösségek számára nagyon fontos az, hogy más határon túli közösségekkel mi történik” – húzta alá köszöntőjének elején reflektálva a múltbeli és a jelenben is tapasztalható kölcsönös érdeklődésre és kiállásra egymás iránt és mellett. A VMSZ elnöke mély együttérzését fejezte ki, ugyanakkor „kalapot emelt” a kárpátaljai magyar közösség és a KMKSZ előtt: „Azt gondolom, hogy olyan példaértékű kitartásnak és harciasságnak a lehetőségét mutatták fel az összes határon túli magyar közösségnek, ami követendő” – jelentette ki.
Az előttünk álló választások sorsfordítók, hiszen az ott felmutatott teljesítmény meghatározza az előttünk álló 4-5 év mozgásterét – mondta Pásztor István, aki több mint 12 éve a VMSZ elnöke, s több mint 25 éve politizál a vajdasági magyarság ügyei érdekében. Kiemelte, hogy mind az 1990-es években, mind napjainkban ugyanaz a cél: a szülőföldön emberhez méltó körülmények között élni és magyarként megmaradni. „Mi ki tudtunk lépni a reménytelennek tűnő helyzetből, s meggyőződésem, hogy önök is ki fognak tudni lépni, de ehhez nekünk, magyaroknak nem szabad megváltoznunk. Inkább példát kell mutatnunk, és folyamatosan azon kell dolgoznunk, hogy a többségi társadalom észhez térjen, rádöbbenjen arra, hogy nem biztonsági kockázat vagyunk, s az, amit mi képviselünk, előbbre visz mindenkit” – hangsúlyozta a politikus.
„Magyar igényt csak magyar párt tud megfogalmazni, a magyar igény megvalósulása érdekében pedig csak magyar párt tud tenni és politizálni” – szögezte le, majd hozzátette: egyáltalán nem mindegy az, hogy a július 21-re előrehozott parlamenti választásokon milyen lesz a teljesítmény. „Nem bízhatjuk másra ügyeink képviseletét, és azt sem engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyen képviselőnk, aki valóban képviseli érdekeinket!” – mondta buzdítva mindenkit, hogy éljen szavazati jogával, és július 21-én tegye a kellő helyre voksát.
A beszédet követően vette kezdetét a Vidnyánszky Attila által színpadra vitt Időfonal című műfajteremtő előadás, amelynek különlegessége abban rejlik, hogy Hrivnák Tünde divattervező beregi szőttessel és nagydobronyi keresztöltéssel díszített kollekciójának bemutatása közben megjelennek előttünk a múlt kincsei s azok a hagyományok, amelyek vidékünket határozzák meg, miközben történelmünk meghatározó fordulatai is fel-felvillannak emlékeztetve a nézőt: a jelen alakítja a jövőt.

CsA