Petőfi születésnapjára emlékeztek Ungváron

Az év első napján a megyeközpontban a helyi magyarság Petőfi Sándor születésnapjának 194-dik évfordulóját méltatta.

A szilveszterezés után a ködös, hideg időjárás és a csúszós járdák ellenére Ungvár magyarsága azért gyűlt össze a Petőfi téren, hogy Petőfi Sándorra emlékezzenek, aki 194 esztendeje, 1823. január 1-jén született. A rendezvény a magyar himnusz eléneklésével kezdődött, majd Tarics Zoltán, a KMKSZ Ungvári Alapszervezetének elnöke felidézte Petőfi Sándor életútját és költészetét. Elmondta, hogy Kiskőrösön nem magyar szülők családjában jött a világra, ennek ellenére a magyar irodalom és történelem kiemelkedő alakja lett. Több verséből is idézett, köztük a Szabadság, szerelem, Egy gondolat bánt engemet… és a Nemzeti dal címűből.
A rendezvény végén Balogh Dénes, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Tarics Zoltán, a KMKSZ városi szervezetének elnöke és Ivaskovics József zenész, valamint Dupka György, a MÉKK elnöke megkoszorúzta a költő szobrát.

Rehó Viktória
Kárpátalja.ma