Kezdőlap » Kárpátalja » Kultúra » Popdalokat írni metálzenei hangzással… Interjú Köteles Leanderrel
Fotó: Fülöp László

Popdalokat írni metálzenei hangzással… Interjú Köteles Leanderrel

Ötéves korától zenél. Feldolgozta Seres Rezső világhírű darabját, írt zenét Keresztes Ildikónak, a szintipop világába is folyamatosan belekóstoltatja közönségét, kőkemény metálzenéi pedig márciusban úgy csendültek föl nagyzenekari kísérettel, hogy olvadtunk a gyönyörűségtől.
A Leander Kills napjaink legsikeresebb magyarországi metálzenekara. A csapat egy éven belül másodszor koncertezett Kárpátalján. A banda frontemberével, Köteles Leanderrel a VI. Bethlen-napon beszélgettünk.

– Hogyan determinálnád magad?
– Személy szerint elsősorban dalszerzőnek tartom magam. Rengeteg zenét és több száz előadót hallgattam – minimum hat évet az életemből zenehallgatással töltöttem.
Ha megnéznénk a lejátszási listámat, csak a legdurvább metálokat és klasszikus zenéket találnánk. Valahogy ezeknek a közös fúziója érhető tetten a zenéimben. S noha a popzenét nem említettem, de azt hiszem, valójában popdalokat írunk metálzenei hangzással, habár lehet, hogy kívülről ez nem így csapódik le.

– Kik azok, akik hatással voltak, vannak rád?
– A leginkább svéd és amerikai metálzenekarok. Ami viszont a legnagyobb hatást gyakorolta rám, az az, hogy édesapám is zenész. Igaz, ő egy teljesen más műfajban van jelen, de sokat kísértem koncertezni és rengeteg mindent megtanultam mellette a közönségről, a dalokról, az előadóművészetről. Ebből építkeztem a legtöbbet.

– Több interjúban is említetted, hogy nagyon ritkán hallgatsz magyar zenekarokat. Miért?
– Sajnos így van. Azért van, ami tetszik. Máté Pétert – főként a balladáit – tudnám kiemelni, aki szerintem egy zseni volt. A Ghymesnek volt egy lemeze, amit imádtam, Ákos Andante c. lemezét is hallgattam. De nagyjából ennyiben ki is merül a sor. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne a magyar zenészekben potenciál.
Éltem egy ideig Amerikában, és ott fél év alatt nem találkoztam annyi jó zenésszel, mint Magyarországon néha egyetlen koncert alatt. Még hallok jó dalokat is elvétve, de azt annyira nem sűrűn sajnos. Iszonyúan tehetségesek a magyar zenészek, viszont sok-sok szempontból meg vannak nyomorítva. Elvárásaik vannak maguk felé, kifelé, sokszor nem természetes, amit csinálnak, de egyre több az ellenpélda is. Az számít igazán, ha valami olyasmit hozol létre, ami belülről jön, és ha ez megtörtént, már tudod, hogy ez az, amire szüksége van a közönségnek. Ehhez jó dalszövegek, hiteles előadók kellenek.
Sokat lehet még tanulnunk Nyugattól a profizmusból, de ismétlem, iszonyat bőséges alapanyag van arra Magyarországon, hogy jó zenekarok és produkciók jöjjenek létre.

– Mi az oka a kiforratlanságnak?
– A zavarosság. Valahol a 70-80-as években megtört a zene természetessége Magyarországon. Lett egy Amerikából és Angliából eredeztethető ultrasznob gyökértelen zene. Mindannyian ezen nőttünk föl, és noha ezek jó zenék, de érezhetően nem magyar emberből jönnek. Jó és egyben magyaros dalokat ritkán hallani. Szinte csak baromi sznob és ciki magyar zenék vannak, s a kettő között gyakorlatilag nincs semmi, pedig ott lenne az igazság.

– Azt mondod, hogy alapvetően dalszerzőnek tartod magad. Minden dalodat te írod?
– Az énekért és a szövegért száz százalékban én felelek. Zenében is mondhatni fő dalszerző vagyok, de Czifra Mikivel (a zenekar gitárosa – a szerk.) is nagyon sok izgalmas alapot készítettünk már. A másik zenekarunknál, az Amigodnál szinte minden alapot együtt írunk. A Killsnél volt, hogy beszállt Andris (Vermes András, gitár – a szerk.) is. Valentin (Jankai Valentin, dob – a szerk.) pedig produceri szemmel lendít a produkción, nagyon jó meglátásai vannak.

– Ha már Amigod: korábban alakult a Killsnél, de talán csak az utóbbi időben kezdett ismertebbé válni. Elképzelhetőnek tartod, hogy egyszer „főzenekarrá” avanzsál?
– Az Amigod inkább projektzenekar, ami a barátságról szól. Időnként kijövünk egy új dallal, ha metál-mérgezésünk van. Koncertezünk is, persze nem annyit, mint a Killsszel, de egyébként igen jelentős bázis várja mindig az új dalokat, úgyhogy rajta vagyunk az ügyön, csak általában az idővel van baj.

– Több zenei átdolgozásotok is van. Ilyenkor titeket találnak meg a nóták? Hogyan választotok?
– Mindig változó. Minden feldolgozás máshogyan jön. A Tankcsapda esetében Fejes Tamás hívott fel minket azzal, hogy lesz egy válogatáslemezük, és lenne-e kedvünk átdolgozni egy dalukat. Nekem egyből a Lopott könyvek ugrott be, ami végül baromi jól sült el. Nagyon nagy megtiszteltetés volt.
A Szomorú vasárnapnál édesapám készített egy feldolgozást, és engem is magával ragadott a dal, úgyhogy összeültünk Vörös Attilával (az énekes korábbi csapatának gitárosa – a szerk.) és megcsináltuk.
Volt egy Lady Gaga-feldolgozásunk is. New York-ban ültem a metrón, hallgattam egy Lady Gaga-számot, utána pedig Brahmsot. Összeraktam Brahms régi magyar táncát a Bad Romance című dallal és összeállt. Aranyos volt a kettő együtt.

– Számíthatunk-e idén rátok A Dalban?
– Egyelőre hezitálunk a dolgon, mert személy szerint én már negyedszer indultam, a zenekar pedig másodszor indult legutóbb. Remek lehetőségnek tartjuk, hisz olyan közönséghez szólhatunk, akiknek tetszhet a zenénk, de még nem tudnak rólunk, vagy nem hallották a nevünket korábban. Valójában mi A Dalt mindig is reklámfelületnek fogtuk fel. Az Élet népszerűsítésénél sokat számított a műsorban való szereplésünk. Ez egy olyan műsor, ahol senkinek nem kell megfelelni. Ha beválogatnak, oda mész a daloddal, lejátszod és ennyi, azután már a közönség dönt. Most éppen kigurult egy nagyon érdekes és a korábbiakhoz viszonyítva nagyon más nóta tőlünk, ami azt hiszem, hogy nagyon sok embernek tetszene. Úgyhogy még gondolkodunk a dolgon, de esélyes, hogy beadjuk.

– 2017-ben nem jutottatok el Kijevbe, viszont idén már másodszor jártatok Kárpátalján. Van különbség közönség és közönség között, legyen szó Magyarországról vagy a határon túlról?
– Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a magyar közönség és a rockzenei közönség a lehető legkiválóbb a világon. Amíg a popzene, hiphop esetében ledarálódnak az előadók, addig a rocknál egy nagyon hűséges és kitartó közönség betonozódik be. Kitűnően láthatjuk ezt a Tankcsapda esetében is – több mint 25 éves a zenekar, és átadódtak egy másik generációnak, ami zseniális. Ez a hűség csak a rockzenében létezik.

– Hol látod magad öt, tíz vagy akár húsz év múlva? Turnézol nagypapa korodig? Mihez kezdenél, ha már nem elégítene ki a pörgés?
– Igen, valószínűleg életem végéig zenélni fogok, mivel máshoz nem értek. Mindig azt hiszem, hogy jön majd egy nyugisabb időszak, de egyre jobban pörögnek a dolgok, és igazából ez tetszik, csak az idegrendszerem kopik el közben. Nincsenek nagy céljaim, csak 5-10 éven belül az ország elsőszámú zenekarában lenni és kivinni a zenénket minden országba… (Nevet – szerk.)

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

Read previous post:
Ukrajna törvénye „Az ukrán mint államnyelv funkcionálásának biztosításáról”: rövid ismertető (2. rész)

Amint arról beszámoltunk, 2018. október 4-én Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa első olvasatban megszavazta az új nyelvtörvényt.

Close