Premierre készülnek a beregszászi színházban – beszélgetés Rideg Zsófia rendezővel

Verebes Ernő Gerendák című művéből készül előadás a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai (azaz a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti) Színházban.

A darabot Rideg Zsófia, a budapesti Nemzeti Színház dramaturgja, műfordító rendezi, aki francia ösztöndíjas évei alatt olyan mesterek műhelyébe tekinthetett be, mint Jerzy Grotowski, Eugenio Barba, Ariane Mnouchkine, Waclaw Sobaszek, Anatolij Vasziljev. 2006-tól a debreceni Csokonai Színházban Vidnyánszky Attila mellett dramaturgként vett részt számos próbafolyamatban. 2010-ben Valère Novarina Képzeletbeli operett című darabjának fordításáért Mensáros-díjat kapott. Ez volt az a produkció, amely nagy sikerrel vendégszerepelt a párizsi Odéon Színházban is.

Rideg Zsófiával a feszített tempójú, izgalmas főpróbahét egyik rövid szünetében beszélgettünk a készülő előadásról.

– Honnan jött az ötlet, hogy Verebes Ernő Gerendák című művét vigyétek színre Beregszászban?

–A Gerendák című darab felolvasószínházi változatát korábban már megrendeztem a beregszászi színészekkel, először Debrecenben a DESZKA Fesztiválra, majd a Nemzeti Színházban. Akkor kapott el ez a történet, ez a téma engem, s úgy éreztem, érdemes lenne térbe átültetni.

A művet egyébként Verebes Ernő egy Vidnyánszky Attila által felvetett témából kiindulva írta. Ők már többször dolgoztak együtt, hiszen a szerző Sardafass, a hímboszorkány és a Kioldás – tanulmány egy végkifejlethez című darabjait Vidnyánszky Attila megrendezte Beregszászban. A darab írása közben Ernő a beregszászi színészekre gondolhatott, ezt alátámasztja az is, hogy remekül le lehetett osztani rájuk a szerepeket.

– Már a főpróbahét zajlik. Mikor kezdődött a próbafolyamat?

– Január környékén tartottunk egy olvasópróbát, illetve találkozónk volt a szerzővel, aki nekem kollégám a Nemzetiben, majd márciusban körülbelül egy hónapot próbáltunk Beregszászban. Túl sok időnk nem volt, de talán könnyebbség, hogy van a már említett felolvasószínházi múltja a történetnek, igaz, attól ez az előadás jelentősen eltér.

Nagyon sokat segít a színészek tudása is; az, hogy ők Vidnyánszky Attila tanítványai, színészei, igencsak megkönnyíti a munkát.És itt külön ki kell emelnem Vass Magdolnát, aki szinte társrendezővé vált a próbák során jobbnál jobb javaslataival. Ezek a „belülről”, a színpad felől érkező ötletek nagyon sokat lendítenek egy előadás kivajúdásában.

– Kik az alkotótársak?

–Bakos Ildikó szobrászművész az előadás látványtervezője. Ő a mai magyar képzőművészet jelentős képviselője. Vele dolgoztam már együtt Veszprémben 2005 tavaszán, ahol Balázs Béla Tündér című misztériumjátékát vittük színre. Ahogy akkor, most is szinte telepatikus kapcsolatban vagyok vele. Volt olyan, hogy csak gondoltam valamire, és ő azt megfestette háttérnek.

Wittek Béla komponálta a zenét, ő is tanítja be a beregszászi színészeknek. Eredetileg gitárművész, gitár szakon végzett a Zeneakadémián, de azt szoktam mondani róla, hogy amihez nyúl, az hangszerré válik. Saját maga által gyártott hangszereket hoz be ebbe a történetbe is. Vele szintén félszavakból megértjük egymást.

Farkas Tünde népdalénekessel ugyancsak régi barátság köt össze. Nagybányáról származik, képzőművészeti tanulmányok mellett népdalénekesi tanulmányokat folytatott. Az egyik legjelentősebb népdalénekesünk, a Vándor Vokál alapító tagja. Annak idején ő vezetett be engem mint budapesti leánykát a népdalhagyományba, a táncházakba. Budapesten akkoriban nagyon erős táncházmozgalom volt, ahogy ma is. Neki köszönhetem azt, hogy ezzel a szerintem nem egyszerűen kulturális, hanem spirituális örökséggel kapcsolatba kerültem. Farkas Tünde tanította be a színészeknek azokat dalokat, amelyek elhangzanak a Gerendákban.

Ezek nagyhéthez kapcsolódó dalok, merthogy a történet a nagyhéten játszódik, tulajdonképpen rejtett misztériumjáték. Van egy hétköznapi és egy metafizikai síkja, melyek párhuzamosan haladnak.

A nagyhét napjai a darabban jelezve vannak a felvonások előtt, ezért ennek meg kellett találni a színházi megjelenítési formáját. Úgy gondoltam, hogy mi ezt archaikus dalokkal  mutatjuk meg, de mindezt nem közvetlen formában tesszük, csak úgy, hogy átsejlik a hétköznapi síkon

– Milyen volt a közös munka az alkotótársakkal?

– Úgy érzem, mindannyian kellőképpen rugalmasak voltunk, én egyvalamihez ragaszkodtam csak mereven, hogy legyenek archaikus népdalok az előadásban. Ahogy Bartók mondta annak idején, a fonográf remek találmány, viszont ha emiatt leszokunk az éneklésről, akkor átkos találmány. És mi történt? Leszoktunk az éneklésről. Régebben a napi imát is énekelték, és munka közben is énekeltek. Ma eltelnek évek emberek életében, vagy egy egész élet anélkül, hogy énekelnének. Nagyon alábecsüljük az éneket, az emberi hangot, pedig annak teremtő ereje van.

– A rendezés felől nézve mi a legfontosabb, ha úgy tetszik, vezérgondolata az előadásnak? Van-e ilyen egyáltalán?

– A darab központi gondolata, mondhatjuk, üzenete – hiszen óhatatlanul megtalálunk mindig egy-egy üzenetet –, az a krisztusi mondat, hogy „Ne féljetek, én vagyok”. Olyan világban élünk, ahol állandó fenyegetettségben, félelemben léteznek az emberek, mégis el kell jutni oda, addig a hitig, hogy „Ne féljetek, én vagyok!” Hogy úgy tudjunk ránézni mindarra, ami történik körülöttünk, hogy ne veszítsük el a hitünket abban, hogy Isten ott van, hogy az események az ő akaratából következnek be. A lelkünket a történések nem veszélyeztetik, hogyha képesek vagyunk arra, hogy a malomból templomot építsünk magunkban. Az, hogy a malom átalakul templommá, belső átalakulás kell, hogy legyen, mert a belső forradalmak azok, amelyek ezt a világot meg tudják menteni, a külső forradalmak nem igazán.

– Mikor lesz a bemutató?

– Május 12-én, pénteken tartjuk a bemutatót. A zártkörű premier után legközelebb május 19-én, pénteken 18:00 órától látható az előadás Beregszászban.

Sin Edina

Kárpátalja.ma