Rejtő-est Beregszászban

Felejthetetlen élményben lehetett része mindazoknak, akik november 24-én részt vettek a Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet által rendezett Rejtő, és az animáció rejtelmei… elnevezésű esten.

A jelenlévőket Varsányi Ferenc, Emmy-díjas rendező köszöntötte, aki a Piszkos Fred közbelép című Rejtő-könyv egészestés animációjának megalkotója. A közönségnek várhatóan 2017-ben mutatják be a filmet, amelynek érdekessége, hogy 3D-technikával készül, és látványos kontúrozással adnak képregény-stílust a műnek.

A köszöntést követően a jelenlévők megtekinthették a rendező közel félórás Volt egyszer egy regényhős, akit P. Howardnak hívtak 2010-es dokumentumfilmjét. Az „animációs dokumentarista legendáriumban” – ahogy Varsányi nevezte filmjének műfaját – Rejtő két jellegzetes figurája, Csülök és Tuskó Hopkins idézi fel megalkotójuk kalandos életét. A dokumentumfilmet idézetek, archív filmfelvételek, plakátok tarkítják.

A filmvetítés után kötetlen beszélgetésre került sor. Varsányi Ferenc mesélt munkáival kapcsolatos személyes tapasztalatairól, felidézte Rejtőhöz való kötődésének meghatározó élményeit, és kifejtette, hogy miért tartja találónak az animáció műfaját Rejtő Jenő világának megteremtéséhez.
Beregszász Varsányi Ferenc kárpátaljai körútjának első helyszíne, november 25-én Munkácson, 26-án pedig Ungváron tartja meg színvonalas bemutatóját.

Molnár Krisztina
Kárpátalja.ma