Retróparty a Beregszászi Amfiteátrumban

A 90-es évek zenéit elevenítette fel az a koncert, melyet augusztus 30-án tartottak Beregszászban. A város szabadtéri színpadán a magyarországi V-tech és Kozmix együttesek keltettek házibuli hangulatot.

Elsőként a V-tech lépett színpadra. Az 1993-ban alakult popzenei együttes mit sem veszített lendületéből. A közönség lelkesedésének köszönhetően pedig fergeteges hangulat alakult ki. Őket követte aKozmix, mely Magyarország első olyan együttese, amely a kilencvenes évek elején-közepén meglehetősen nagy népszerűségnek örvendő happy hardcore és rave stílusokat játszotta. Korábban emiatt a magyar Scooternek hívták őket, de későbbi számaikkal el tudtak rugaszkodni ettől a sztereotípiától, és könnyedebb, frissebb dalokat is írnak.

A szervezők a nyár utolsó hétvégéjén ezzel a koncerttel szerettek volna kedveskedni a helyi és környékbeli zeneszerető közönségnek.

A Beregszászi Amfiteátrum az idén nemcsak koncertek, de színházi előadások és találkozók helyszíne is lehetett. A nyár utolsó hétvégéjén pedig egy színházi előadás is gazdagítja a programsorozatot. Szeptember 1-jén a Magyar Állami Operaház Hunyadi László című koncertszerű előadását láthatja a nagyérdemű.

Gál Adél
Kárpátalja.ma