Saját magát alakítja Ferenc pápa egy filmben

Saját magát játssza Ferenc pápa a „Beyond the Sun” című filmben, melyet a cannes-i filmfesztiválhoz kapcsolódó nemzetközi filmvásáron szeretne értékesíteni az olasz Ambi Pictures produkciós cég – értesült a Variety.com.

A Graciela Rodriguez Gilio rendezte alkotásról tavaly úgy tájékoztatott az Ambi Pictures, hogy ez az első játékfilm a világon, melyben egy pápa szerepel. A filmet a rendező írta, főszereplői gyermekszínészek: Aiden Cumming-Teicher, Cory Gruter-Andrew, Emma Duke és Kyle Breitkopf. A film négy kamaszról szól, akik Jézus keresésére indulnak.

A pápa arra kérte a filmeseket, hogy készítsenek olyan filmet a gyerekeknek, ami közvetíti Jézus üzenetét. Hozzátette, hogy jótékony céllal játszani is hajlandó benne, a film bevételével ugyanis két argentin gyermekjóléti szervezetet akarnak támogatni.

Andrea Iervolino és Monika Bacardi, az Ambi Pictures alapítói voltak a film producerei; Eduardo Garcia argentin püspök segítette őket tanácsaival.

A Corriere della Sera olasz lap május 5-i tudósítása szerint a forgatást a Vatikán szigorúan ellenőrizte. Évek óta ez volt az egyetlen film, amit az egyházi állam területén forgathattak.