Kezdőlap » Kárpátalja » Kultúra » „Sikerült megmaradnunk a Kárpát-medencében” – II. Szent István-napi búcsú Tiszacsomán

„Sikerült megmaradnunk a Kárpát-medencében” – II. Szent István-napi búcsú Tiszacsomán

Szent István-napi ünnepséget és búcsút szervezett a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet államalapító királyunk emlékére augusztus 20-án Tiszacsomán, a Honfoglalási Emlékparkban.

Az esemény a tavalyi évhez hasonlóan idén is szent liturgiával vette kezdetét. A helyi görögkatolikus templomban – melyben Szent István ereklyét őriznek – a Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület papsága végezte el az ünnepi szertartást, melyen Luscsák Nílus, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye segédpüspöke mondott szentbeszédet.

„Könnyű szentté válni, ha az ember az egész életét egy kolostorban éli le, ám annál nehezebb, ha egy országot kell irányítania” – emlékezett az apostolfejedelemre az egyházfő.

Fotó: Fülöp László

A szent liturgia végén Nílus püspök megáldotta az idei búzából sütött kenyeret, melyet aztán szétosztottak a jelenlévők között.

Ezt követően körmenetet tartottak a templom és a honfoglalási park között, ahol a rendezvény megemlékezéssel folytatódott.

Fotó: Fülöp László

A honfoglalási emlékmű előtt először Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos szólt az egybegyűltekhez:

„Kettős ünnep a mai számunkra: amellett, hogy államalapításunkat, Magyarország születésnapját ünnepeljük, István király szentté avatására is emlékezünk, mely jelképesen a magyar kereszténység születésnapja.”

Szilágyi Mátyás, Magyarországi Beregszászi Konzulátusának főkonzulja a későbbi korok példaképeként emlékezett Szent Istvánra, aki államfőként a megfelelő időben felelős, előrelátó döntéseket hozott.

Végezetül Luscsák Nílus püspök megáldotta a jelenlévőket, s megkoszorúzták Szent István szobrát.

A továbbiakban az emlékparkban felállított nagyszínpadon folytatódott a megemlékezés.

Fotó: Fülöp László

„Augusztus 20-a a képzeletbeli könyvünk első lapja, mellyel megkezdődik Magyarország története. Ennek első fejezetét egy kivételes államfő: Géza fejedelem fia, István jegyezte le. Ezer évvel ezelőtt meghatározó, ugyanakkor nehéz döntést hozott. Feladta ősei hagyományát, szakított a múlttal, felismerve, hogy csak a kereszténység oltalma alatt tud jövőt biztosítani saját népének”– mondta Szilágyi Péter miniszteri biztos, a rendezvény fővédnöke.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy az emlékpark területén tárták fel néhány évtizeddel ezelőtt a honfoglalás-kori sírokat, s ugyanitt épül az a magyarság történetét bemutató látogatóközpont, melyet hamarosan átadnak a nagyközönségnek.

„István király utat mutatott valamennyi magyar uralkodónak. A válságos időkben volt mihez visszanyúlni. Ma sem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen megpróbálják elvenni jogainkat; azonban a megmaradásért folytatott küzdelmünkben erőt adhatnak nekünk Szent István gondolatai és cselekedetei” – zárta sorait a politikus.

Kovács Szvetlána, Tiszacsoma polgármestere gazdagnak nevezte a települést, utalva a községben folytatott magyar nyelvű oktatásra és a kulturális tevékenységre, a helyi görögkatolikus templomban található Szent István ereklyére és a Honfoglalási Emlékparkra.

„Ma azt méltatjuk, hogy sikerült megmaradnunk a Kárpát-medencében. Már Géza is, aki fiát keresztényként nevelte, felismerte, amit István ki is mondott: »Nincs más út, csak az Isten útja.«
Felismerte azt, hogy ha itt akarunk maradni Európában és azt akarjuk, hogy befogadjanak minket az Európában élő keresztény népek, akkor nekünk, akik messziről jöttünk, hozzájuk kell igazodnunk. Ez egy nagy tanulság azok számára, akik most érkeznek” – mondta beszédében Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, a PCS elnöke.

Fotó: Fülöp László

A köszöntők után népzenei- és néptánccsoportok vették birtokba a színpadot.

A kulturális program mellett az ízek – 300 liter bográcsgulyás – és szolgáltatások – hajfonás, hennázás, csillámtetoválás – utcája, kézműves – hímzés, szövés, nemezelés, bőrözés, dekupázs, gipszöntés – sátrak és játékok várták az érdeklődőket.

A program megkoronázásaként este a Magashegyi Underground lépett a színpadra. A csapat tizenegy éves fennállása óta először látogatott Kárpátaljára. Másfél órás koncertjükön olyan ismert slágereket adtak elő, mint a Szeplős váll, a Metróhuzat, a Rázz fel vagy az Árnyékok.

Fotó: Fülöp László

A koncertet követően a Szent István-napi rendezvény tűzijátékkal zárult.

A program társszervezői a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet, a Tiszacsomai Polgármesteri Hivatal, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete voltak.

A program a Magyar Kormány, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, Magyarország Beregszászi Konzulátusa, valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a “GENIUS” Jótékonysági Alapítvány támogatásával jöhetett létre.

Fotó: Fülöp László

Marosi Anita
Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

Read previous post:
A brit kényelmi élelmiszerek a legegészségesebbek, az indiaiak a legkevésbé egy kutatás szerint

A világ 12 országának több mint négyszázezer kényelmi élelmiszertermékét felmérő globális kutatás eredménye szerint az Egyesült Királyságban készült előkészített, félkész...

Close