Fotó: Fülöp László

Szent István és a ska – ünnepi búcsú Tiszacsomán

Első alkalommal szervezett Szent István-napi búcsút a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) augusztus 20-án Tiszacsomán.

A PCS-nek negyedszer emlékezett meg államalapításunk ünnepéről a Beregszászi járásban. A helyszínváltoztatással a szervezet és a társszervezők – Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete, Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ), Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a Tiszacsomai Polgármesteri Hivatal, a Tiszacsomai Görögkatolikus Gyülekezet – nem titkolt célkitűzése, hogy a járás központi rendezvényévé váljon az ünnepség.

A búcsú szentmisével vette kezdetét a helyi görögkatolikus templomban, majd a település apraja-nagyja a Honfoglalási Emlékparkhoz vonult a meghívott vendégekkel.

Fotó: Fülöp László

A hivatalos megnyitót követően népzenei fellépőktől volt hangos a terület. A PCS sátrainál ingyenes kézműves foglalkozásokkal várták az érdeklődőket, akik a póló- és üvegfestés, fafaragás és -égetés, bőrözés, csuhézás, hímzés, fonás mesterségében tehették próbára tudásukat, az ügyes kezűek akár harisnyavirágokat, vagy matyó medálokat is készíthettek. Emellett fodrászok, arcfestők, hennások várták a szépülni, színesedni vágyókat. Árusaik magyaros ízekkel, süteményekkel, fagylalt- és kávékülönlegességekkel, zamatos borokkal és ízes pálinkákkal készültek a rendezvényre. A színes családi programokról a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet gondoskodott.

Fotó: Fülöp László

Ha az esti koncert közönségétől megkérdeznénk, mi a ska stílus, nem feltétlenül tudnának válaszolni rá. Azonban, ha felcsendülnének a jamaicai dallamok, azonnal a Pannonia Allstars Ska Orchestrára asszociálnának, egy részük eldicsekedne vele, hogy megtanulta hibátlanul kiejteni az együttes nevét. Sokan még aznap éjjel bekövették a csapatot a közösségi oldalakon, s ma garantáltan sokat gondoltak Gagarinra, s a Tenkes kapitányára. Vannak, akik megbánták, hogy nem táncoltak az első sorban, ők valószínűleg – bár feltehetőleg letagadnák, de – ezentúl otthon csápolnak a megunhatatlan PASO-slágerekre.

Fotó: Fülöp László

A 20-i ünnepséget stílusosan tűzijáték koronázta meg.

A Szent István-napi búcsú Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, Magyarország Beregszászi Konzulátusa, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, valamint a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség támogatásában valósult meg.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma