Szivárvány a Tisza fölött – dalfesztivál a Técsői járásban

Május 10-én kezdődött a modern- és népi énekek ünnepe Técsőn, mely egészen május 13-ig tart majd.

Erről számolt be a május 8-ai sajtótájékoztatón Iván Pilipec, a Szivárvány a Tisza fölött (Veszelká nád Tészoju) nevet viselő rendezvény igazgatója. A fesztivál immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre, és Iván Pilipec szavai szerint „minden évben fejlődik”. A szervezők az idén is remélik, hogy az ünnepre Ukrajna összes megyéjéből érkeznek résztvevők, közel 70 személyre számítanak. Ebből tízen Kárpátalját képviselik, tette hozzá a fesztivál igazgatója.

A fesztiválon Ukrajna egész területéről érkező énekesek három korkategóriában versenyeznek 9-től 22 éves korig. A verseny első napja május 11. Május 12-re tervezik a döntőt, és május 13-án egy óriási gálakoncertet szerveznek. A sajtótájékoztatón Vaszil Hudák, a Técsői járási Közigazgatási Hivatal kulturális osztályának vezetője elmondta, hogy „a téren, ahol zajlik a gálakoncert, hatalmas képernyőket szeretnének felállítani, melyeken a legjobbak legjobbjai lesznek láthatóak”. A koncertre minden évben 3 ezer ember érkezik. A szervezők remélik, hogy ez a szám évről évre növekszik majd.

A fesztivál zsűrije híres szakemberekből áll, „olyan emberekből, akik értenek a zenéhez”. Olekszándr Zlotnyikot, híres zeneszerzőt és Ukrajna érdemes művészét kérték fel, hogy legyen a zsűri elnöke. A zsűri többi tagja: Jurij Hleba, a Megyei Közigazgatási Hivatal Kulturális Osztályának vezetője, Jaroszláv Marek, a kultúra mestere Lengyelországból, Natalija Kovaly, a „Moloda Halicsina” fesztivál igazgatója Lembergből.