Tájház, táncház, színházfesztivál és koronavárosok találkozója Visken

Ha még nincs programja, érdemes Visk felé orientálódni az előttünk álló napokban.

A népi kultúra az, amely a magyarság megmaradását hosszú éveken keresztül fenn tudta tartani. Ennek a magyarságmegtartó erőnek a szellemében kerül megrendezésre Visken a tájház, táncház, színházfesztivál és koronavárosok találkozója június 22-24. között.

A fesztivállal szorosan összekapcsolódik a Népzenei és Néptánctábor, melyet első alkalommal szerveznek meg június 18-23. között a településen.

A táborban résztvevők megismerkedhetnek a különböző népi hangszerekkel (hegedű, brácsa, nagybőgő, harmonika, citera stb.) és a néptáncoktatással is.

A fesztivál programján belül a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadást tekinthetik meg a Beregszászi Ilyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadásában, június 22-én. Ezt követően kárpátaljai, erdélyi, debreceni népzenészek és néptáncosok illetve a Fölszállott a páva kárpátaljai résztvevőinek a bemutatóját láthatják az érdeklődők. A színes repertoár programjaként bemutatkoznak a koronavárosok küldöttei, majd az est sztárvendégeként fellép Szalonna és bandája, továbbá gálaműsort adnak a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutatójának győztesei is június 23-án.

A fesztivál június 24-én zárul ökumenikus istentisztelettel, majd ünnepi megemlékezést tartanak a koronavárosok kopjafájánál.

A részletes programról ITT tájékozódhat.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Kárpátalja.ma