Több mint nyolcvan programmal várja a közönséget a Margó Irodalmi Fesztivál

Több mint 80 programmal, többek közt szerzői estekkel, felolvasásokkal és koncertekkel várja a közönséget idén a Margó Irodalmi Fesztivál, amelyet június 12. és 16. között rendeznek a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A rendezvényen mutatja be új kötetét mások mellett Tóth Krisztina, Bodor Ádám, Péterfy Gergely és Nádasdy Ádám, de lesznek az irodalomhoz kötődő koncertek, a szombati rendhagyó gyereknapon pedig arra keresik a választ, hogy milyen interaktív utakon lehet az irodalmat közelebb vinni a gyerekekhez – emelte ki Valuska László fesztiváligazgató, az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

„Azt szeretnénk elérni, hogy akik megfordulnak a Margón, kapjanak egy olyan benyomást, amely után az egész évet azzal tölthetik, hogy kortárs magyar irodalmat olvasnak”–  emelte ki.

Az irodalmi programokon túl a három nap folyamán fellép a Rájátszás és Egyedi Péter gitáros nagyzenekaros, fúvósokkal is kiegészülő zenei formációja, a MMAMT.

A Margó Extra beszélgetéssorozatában híres olvasókat mutatnak be idén is, hogy kiderüljön, milyen hatással volt Ónodi Eszter, Udvaros Dorottya, Molnár Áron (noÁr), Vekerdy Tamás vagy Bérczesi Róbert (Hiperkarma) életére az irodalom. Az utóbbi két vendéggel friss könyveikről is beszélgetnek.

Valuska László Háy Jánossal Kik vagytok ti? című művéről beszélget majd, amelyben a szerző sajátos irodalomtörténeti értelmezésén keresztül vezeti végig az olvasókat a magyar irodalom jeles alakjainak életén. Lackfi János 365 friss történetével készül a fesztiválra, Péterfy Gergely A golyó, amely megölte Puskint című új regényében pedig arra keresi a választ, hogy lehetséges-e a szabadság a diktatúrák romjain.

A gyerekeket június 15-én Kardos-Horváth János gyerekzenekara, a Hahó Együttes várja, Varró Dani diafilmekkel készül, a 4-8 évesek számára rendhagyó múzeumpedagógiai foglalkozást tartanak, a Szívünk rajta program keretében pedig Kis-Várday Júliával utazhatnak az óvodások a rímek világába.

A Margó vendége lesz továbbá Veronika H. Tóth, aki Viola Stern Fischerrel készített interjúiból írta meg A Mengele-lány című könyvet. A kötet egy szlovákiai magyar nő történetét dolgozza fel, aki túlélt négy koncentrációs tábort, Josef Mengele kísérleteit, végül megszökött a nácik elől.

A Prágában élő, pszichiáterként dolgozó Svetlana Zuchová Yesim című kisregényével érkezik a sorozatra, amelyben egy fiatal ausztriai emigráns török énekesnő történetét meséli el, aki egy terápia folyamán próbálja megérteni és elmondani a benne rejtőző, zavaró érzéseket.

Valuska László elmondta, hogy a Margón a hétfőn tragikus hirtelenséggel elhunyt Térey János íróról is megemlékeznek, de szerdán egy külön programot is tartanak a szerző tiszteletére a PIM dísztermében a Jelenkor Kiadó, a Szépírók Társasága és a Margó Fesztivál közös szervezésében.

„Térey Jánossal a kezdetek óta együtt Margózunk, ő volt az a szerző aki mindig frissen és nyitottan állt ahhoz, hogy hogyan mutassuk be a közönség számára az irodalmat.

Azt gondolom, hogy egy konzervatív punk volt a maga módján, aki a lehetetlent kereste minden egyes művében” – fogalmazott a fesztiváligazgató.