Újra a néptáncé és népzenéé volt a főszerep Visken

Száz fiatal zenélt, táncolt a napokban a Felső-Tisza-vidék egyik varázslatos helyén, Visken. A Viski Zöld Falusi Turizmus idén hatodik alkalommal szervezte meg az egykori Máramaros megye magyarsága számára a népzenei és néptánctábort. A június 16−20. között zajló eseményre idén is várták azokat, akik szeretnek néptáncot, népzenét tanulni. A tábornak a hagyományokhoz híven most is a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola adott otthont. Az alkalmon közel száz gyermek vett részt, akik Husztról, Técsőről, Gyertyánligetről érkeztek. Az ötnapos rendezvényre idén Fegyvernekről is ellátogatott egy lelkes csapat. A táborozók kezdő táncos lábúival olyan neves tanárok foglalkoztak, mint Fundák-Kaszai Lili és Fundák Kristóf, akik a Felszállott a Páva című tehetségkutató műsor második szériájának győztesei szóló és páros tánc kategóriában. A haladócsoportot a szilágysági táncok rejtelmeibe Csüri Szebasztián és Takács Dóra avatta be. A zenészeket a különböző fogásokra Péter Tamás (hegedű), a kecskeméti zeneművészeti iskola tanára, Palazsnik László (brácsa), a Bürkös zenekar tagja, Boda Márton (nagybőgő), a Zagyva Banda tagja és Pál Lajos (harmonika), az aszódi Podmaniczky Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára, Európa-díjas népzenész tanította. A népi énekesekkel Pál Eszter, a Szalonna és bandájának énekese foglalkozott. A tábor szakmai vezetője idén is Pál Katalin, a Podmaniczky-intézmény tanára volt.
A résztvevők a néptánc és népzene mellett kézműves-foglalkozásokon is részt vettek, melyeket Takács Zsuzsanna és Szeles Viktória tartott számukra. Az ötnapos tábort egy ünnepélyes gálával zárták, ahol a résztvevők bemutatták, mit sikerült elsajátítaniuk ez idő alatt. A műsor nagyon változatosan mutatta be, hogy a felső-Tisza-vidéki magyarság számára fontos a magyar népi kultúra ápolása, az igen fiatal óvodás korosztályon át az idősebb, iskolát végzett generációig mindenki helyet kapott a színpadon. A záróünnepség a haladó csoport fantasztikus szilágysági táncával ért véget.
A tábor a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt, a Fegyverneki Katolikus Karitász és a „Visk” Jótékonysági Alapítvány támogatásával valósulhatott meg.

Kárpátalja.ma