Versszínház a Nagy Háború emlékére Beregszászban

„Szivemet a puskatus zúzta,
Szememet ezer rémség nyúzta,
Néma dzsin ült büszke torkomon
S agyamat a Téboly ütötte.

S megint élek, kiáltok másért:
Ember az embertelenségben.”
(Ady Endre – Ember az embertelenségben)

Páratlanul aktuális, megható és egyben megrázó versszínházi előadáson vehetett részt a kárpátaljai közönség. A II. Kárpátaljai Magyar Irodalmi Napok zárórendezvényén az Ember az embertelenségben – Csak egy éjszakára című zenés, versszínházi előadás volt látható november 29-én a Vérke-parti városban. Az eseményt a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Hubay termében rendezték meg, amelyet a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és a Kovács Vilmos Társaság (KVIT) szervezett közösen a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.

A rendezvényt Shrek Tímea írónő, a KVIT tagja nyitotta meg, majd kezdetét vette a zene és irodalom együtteséből született előadás. A Nagy Háborúról szóló versszínházat Lázár Balázs és Tallián Mariann színészek hozták el Beregszászra. A házaspár több közös verses műsorban szerepel, melyekkel Magyarország határain kívül is fellépnek.

Az Ember az embertelenségbent a Nyugat költőinek verseiből állították össze, amelyet a Levelek a frontról (egy katonatiszt levelezése menyasszonyával) című megemlékezés tette kerekké. Elhangzott többek között Ady Endre Imádság háború után és Babits Mihály Húsvét előtt című verse, de hallhattunk Kosztolányi Dezső, Somlyó Zoltán és Karinthy Frigyes háborús költészetének válogatásából is néhány költeményt. A versbetétek között több variációban csendült fel Fritz Kreisler Schön Rosmarin című zeneműve. A darabot Rózsássy Barbara rendezte. Az előadás létrejöttének támogatója az Arany János Alapítvány volt.

A Gyóni Géza Csak egy éjszakára, valamint a Nyugat-nemzedék több versével kiegészítve készült előadás hűen idézte meg az I. világháború és az azt követő időszak hangulatát. A zenés irodalmi esten a művek által nem csupán nosztalgikus, hanem aktuális hangot hallhatott a közönség, hiszen a ma Kárpátalján élő ember Babitscsal együtt kívánja, hogy „legyen béke már”.

A szervezők tervei között szerepel jövő évben is megrendezni a Kárpátaljai Magyar Irodalmi Napokat.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma