Wass Albertre emlékezünk

105 éve született Wass Albert, erdélyi magyar író és költő.

Beregszászban a Magyar Esték keretein belül Koltay Gábor Adjátok vissza a hegyeimet! című filmjét mutatták be. A vetítés helyszíne Kovács Béla, európai parlamenti képviselő beregszászi fogadóirodája volt. A filmvetítéssel és az azt követő fórummal szentegyedi és czegei gróf Wass Albert, erdélyi magyar író és költő születésének 105. évfordulójára emlékeztek. Bár a rendezvényen kevesen jelentek meg, a résztvevőkre nagy hatással volt a film. Az alkotás az író életének fontosabb állomásait mutatta be, mely jellegzetes trianoni sors.
A film átmenet a dokumentum- és a játékfilm között.
A rendező az író műveiből, gondolataiból építkezik, végigköveti Wass Albert írói-közéleti pályafutásának legfontosabb állomásait, nem kerülve meg a személyével kapcsolatban felmerülő vitás kérdéseket sem.
A film főszereplője Erdélybe utazik, felkeresi az író életében, műveiben fontos szerepet játszó helyszíneket, érdeklődik, tűnődik, gondolkodik, egymás mellé rakja a szellemi mozaikkockákat, s így próbálja megfogalmazni saját maga, következésképp a néző számára, hogy voltaképpen ki is Wass Albert.
Kutakodása közben történészekhez, irodalmárokhoz, különféle foglalkozású emberekhez jut el, akik egy-egy gondolati útbaigazítással segítenek neki – olvasható a magyarmenedek.com oldalon megjelent filmajánlóban.
Gál Adél
Kárpátalja.ma