XXI. Anyanyelvi Irka-tábor – ahogy Espán Margaréta látta
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) gyermeklapja, az Irka első példányát 1993-ban vehették a kezükbe a kárpátaljai magyar iskolások.
Hamarosan anyanyelvi tábort is szervezett a pedagógusszövetség és az Irka szerkesztősége a szórványban élő gyermekek számára, hogy azok magyar élőnyelvi környezetben tölthessenek el egy hetet az irodalom, a népzene és a néptánc jegyében. Idén július 25–30. között a XXI. Anyanyelvi Irka-tábor nyitotta meg kapuit a Nagyberegi Református Líceumban. Az elmúlt három évben Espán Margaréta, az Irka főszerkesztője szervezte meg az egyhetes együttlétet. Vele beszélgettem.
– Alig néhány napja tértél haza a táborból. Milyen érzések, gondolatok kavarognak most benned?
– Ez a harmadik általam vezetett tábor, s úgy érzem, hogy eddig ez sikerült a legjobban. A gyerekek jól viselkedtek, ráadásul igen aktívak voltak. Idén arra törekedtem, hogy interaktív programokat állítsak össze számukra, s ezáltal mozgalmasabb legyen az együtt töltött idő. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy az alvás nem volt a gyerekek erőssége. Csak nagy erőfeszítések árán tudtuk velük betartatni az este tíz órai takarodót. Az utolsó éjszaka persze hagytuk, hogy sokáig fennmaradjanak.
– Hány gyermek vett részt a táborban?
– Idén 45 tizennégy és hat év közötti gyermek érkezett hozzánk a szórványból. Ők a többi között Bustyaházán, Szolyván, Fancsikán élnek.
– Milyen családokból származtak a gyerekek?
– Néhányan színmagyar családból jöttek, a többségük azonban vegyes családban él, vagy olyan közegben, ahol már csak a nagyszülők beszélnek magyarul. Fancsikán például nincs magyar tannyelvű osztály, ott a KMPSZ által működtetett vasárnapi iskolában ismerkedhetnek meg a tanulók a magyar nyelvvel.
– Mennyire beszéltek magyarul a gyerekek?
– Volt, aki tökéletesen tudott magyarul, mások kevésbé. Az a tapasztalatunk, hogy a tábor felénél kezdenek megbátorodni és megszólalni a gyerekek magyarul. Ahhoz, hogy ezt elérjük, arra törekszünk, hogy magyar környezetbe vigyük el őket, illetve, hogy a foglalkozásokat is csak magyarul tartsuk meg számukra.
– Kik voltak a tábor szervezői és a segítőid?
– A gyerekeket négy csoportra osztottuk, mindegyik élén egy-egy pedagógus állt. Idén az egyik csoportot Takács Mária, a bustyaházi óvoda vezetője, a szórványprogram felelőse vezette. A másik csoport élén Szokolova Henrietta, a szolyvai magyar iskola pedagógusa állt. A harmadikat a nagymuzsalyi iskola tanárára, Jószay Viktóriára, a negyediket pedig Molnár Szabinára, a Rákóczi-főiskola magyar szakos hallgatójára bíztam.
Rajtuk kívül hét gyakornok érkezett a főiskoláról. Volt köztük óvodapedagógia, magyar és angol szakra járó hallgató, valamint egy szociálpedagógia szakos szakképzős diák is.
– Mivel bíztad meg a gyakornokokat?
– Egyrészt a nevelők munkáját segítették, másrészt saját feladatot kaptak. Az óvodapedagógus szakra járók kézműves foglalkozást vezettek, valamint népdalokat tanítottak a táborlakóknak. A magyar szakos hallgatók nyelvi vetélkedőt szerveztek, míg az angolos segítőnk a sportfoglakozást vállalta magára. Rajtuk kívül foglalkozásokat vezetett táborunk állandó kézművese, a salánki Kalanics Éva.
– Milyen programokon vettek részt az „irkások”?
– A gyerekek csoportonként ellátogattak a nagyberegi tájházba, ahol Kalanics Éva és Csurmán Anikó vezetésével kokárdát és babát készítettek, valamint kipróbálták a fából készült népi játékokat. Ezután Furman Éva tanárnő mutatta be a táborozóknak a szövés mesterségét a Nagyberegi Középiskolában, és egyúttal az intézmény múzeumát is megnézhették.
Ellátogatott hozzánk Gabóda Béla, a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Fiókintézetének vezetője, aki az Irka „Játsszunk tudóst!” rovatát szerkeszti. Ezúttal a gyerekeknek otthon is elvégezhető kísérleteket mutatott be, melyek mindegyike megjelent már valamelyik korábbi lapszámban.
Egy másik alkalommal népi játékokat játszott a táborlakókkal a Nagyberegi Kultúrház művészeti vezetője, Jaró Klaudia. Ezenkívül a lányoknak néptáncot tanított. Eközben a fiúk a mezővári Orosz Bálinttól leshettek el egy-egy önvédelmi fogást. A nagyberegi líceumban gyakorló teremkerékpárosokkal is megismerkedtünk, akik megengedték, hogy kipróbáljuk a bicikliket.
– Mivel töltöttétek az estéket?
– Egyik este mesefilmet néztünk, azonban rájöttünk, hogy a gyerekeket ez már nem igazán köti le a késői órákban. Ezután áttértünk az úgynevezett egy tánc videóra, a Just Dance-ra, ami nagyon népszerű a fiatalok körében. A gyerekek számára elérhető volt emellett számos játék: teniszt, tollaslabdát, focit, csocsót is játszhattak.
– Az Irka-tábor egyik visszatérő programja a Ki mit tud? Ezúttal hogy sikerült a tehetségkutató műsor?
– Az utolsó estén rendeztük meg. Idén nem tettük kötelezővé minden gyermek számára. Az önként indulók három kategóriába nevezhettek be: a rajz, a szavalás és az éneklés területén mutatkozhattak be. A rajzolóknak az Irka egy-egy eredeti, Kulin Ágnes által készített borítótervét kellett reprodukálniuk. Négyen jelentkeztek, és a verseny végén megkapták Ágnes egy-egy művét.
A vetélkedő valamennyi résztvevője kapott két-két ajándékot a Dorcas Segélyszervezet jóvoltából.
Tulajdonképpen mindenki részt vett a Ki mit tud? programján, ugyanis ekkor mutatták be a csapatok a maguk készítette plakátot, a csapat indulóját, valamint a közösen megtanult táncot.
– Milyen neveket választottak a csapatok?
– Angyalok, Győztesek, Minionok és Az Irka-tábor Legjei.
– Vajon hogyan érezték magukat az irkások?
– Azt hiszem, hogy jól. Volt, aki sírva búcsúzott.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma
– Egy év múlva újra találkozhatnak a XXII. Anyanyelvi Irka-táborban. Kívánok ehhez neked és az Irka szerkesztőségének további sikeres munkát!