Zene füleimnek: Skype-on fakadnak dalra

Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Nemzet Művésze kötelességtudó állampolgárként budapesti otthonában tölti napjait. Mint professzor emerita, e napokban sem hagy fel a tanítással, csak nem a megszokott módon tartja a kapcsolatot tanítványaival.

„Immár 38. napja vagyunk ’karanténban’ férjemmel, Zoltánnal, de mi mindig olyanok voltunk, mint a jó katonák: a rendelkezést magunk és mások érdekében messzemenően követjük. Egyébként jó egészségnek örvendünk, de kissé szokatlan a mozgásterünk beszűkülése.

Tevékenyen elfoglalom magam, legtöbb időmet a tanításnak szentelem. Megtisztelő számomra, hogy életem végéig megkaptam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemtől az említett címet, – s ameddig erőm engedi – továbbra is oktathatok a tanintézményben. Ez kissé komplikált a jelen körülmények között, de mindent megteszek, hogy a hallgatók ne veszítsenek el egy szemesztert. Szívemen viselem sorsukat, mivel nem mindegyikük dúskál anyagiakban, s egy újabb év megterhelő lenne számukra, s egy tőlük kívülálló ok megakasztaná a töretlen fejlődésüket.

Fotó: Marton Éva archívuma/Korábbi felvétel

Más tanártársaimmal egyetemben én is távoktatás keretében tartom tanítványaimmal a kapcsolatot Skype és más technika alkalmazásával. A beállításokban Zoltán fiam segített sokat, de jómagam is hamar megtanultam e számomra szokatlan kommunikáció fortélyait. Hetente két alkalommal, kedden és pénteken, reggel kilenc órától délután háromig oktatok, most e beszélgetés kedvéért tartottam szünetet. Hármunkat kapcsol össze a rendszer, a zongorista is Skype-on keresztül van segítségünkre, s a hallgató is hasonlóan énekel. Az elején nagyon fárasztónak tűnt e megoldás, de belejöttünk. Egy másik módszert is alkalmazhatunk, hallgatóim az adott ária zenekari hanganyagát töltik le, s erre énekelnek rá. Ez látványosabb megoldás, de megvan a hátránya is, hogy egy megadott, feszes tempóhoz kell igazodni, míg a zongorakísérő sokkal rugalmasabban alkalmazkodhat az előadó és a pedagógus igényeihez. Nyolc tanítványom között van szoprán, mezzoszoprán, tenor, s egy bariton is. A tanítás május 15-éig tart, s igyekszünk maximális intenzitással kihasználni az időt. Ezt követheti, az úgynevezett e-vizsgaidőszak, ami természetesen a normál beszámolói rendszer redukált változata, s hasonló körülmények között szervezzük. A nagyon tehetséges csapatból többen végeznek idén, de az újabb jelentkezőket látva, úgy tűnik, hogy jövőben sem tétlenkedek.”

Csermák Zoltán