Zene füleimnek: Vírusmentes füredi koncertem

A „víruszivataros” időszakban nagyon kiéheztem a koncertekre. Jóllehet, a Bartók Rádió folyamatosan szólt a szobámban, lemezeket is hallgattam, s az internet is megpróbálta biztosítani az elmaradt élményt, de ezeket pótcselekvésnek tekintettem. Ezért örültem meg, amikor a Hagyományok Háza Balatonfüredi Prímásversenyéről tudósíthattam, melynek befejezéseként ünnepi gálakoncerten vehetett részt a nagyérdemű. A hangverseny színhelye a Gyógy téren felállított színpad volt, a híres Anna Grand Hotel előtt, amely a hagyományos Anna-báloknak is a helyszíne. Mivel ebben az évben elmaradt a nagyhírű rendezvény, a koncert presztízse felértékelődött. Már csak az időjárástól függött a siker: a szervezők már reggeltől kémlelték az eget, s koradélután kezdtek megnyugodni, hogy nem kíséri égzengés az ünnepi műsort.

Az elhelyezett székek számából nagy érdeklődésre következtettem, de a vírusveszélyre tekintettel a rendészek korlátozott számú nézőt engedhettek be. Ez egy darabig zökkenőmentesnek látszott, de amikor többek átbújtak a korlátot helyettesítő szalagok alatt, a rendezők elbontották az akadályokat, s mindenki szabadon választhatott helyet a nézőtéren. A szépszámú publikum kiváló koncertnek lehetett tanúja. Agócs Gergely népzenész-népzenekutató ezúttal konferansziéként mutatkozott be, s ízes magyarsággal jelentette be a fellépőket. Később mesélő énje is előjött: egy gyerekkori történetet is elmondott az idős felvidéki cigányzenészről „Lekvárról”, s annak elképzelt amerikai útjáról.

Fotó: Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft

A fellépők kiválasztása illett a nyáresti hangulathoz. Mivel a prímásversenyt – évenként váltakozva – cigányzenészeknek és népzenészeknek rendezik, a tavalyi győzteseket, Tohmán Ferencet és Bangó Jánost is színpadra szólították. Az átmenetet Balogh Melinda népdalénekes képviselte, aki autentikus cigánydalokat és magyar nótákat is előadott.

A Fölszállott a páva sztárjai Sőregi Anna népdalénekes és Maier Cseperke hegedűs igényes összeállítással szerepelt a gálán.

Természetesen az est legizgalmasabb pillanata a Prímásverseny eredményhirdetése volt: a képzelt dobogó legmagasabb fokára Király Miklós, a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház zenekarának prímása állhatott, a második helyen a délvidéki Cseszák Zsombor, az óbecsei Fokos zenekar prímása végzett, a harmadik díjat pedig Boda Gellért Junior Prima Díjas muzsikus, a Zagyva Banda prímása nyerte el. A győztesek igazi örömzenével köszönték meg a közönség tapsát. Az éjszakába nyúló rendezvény nyertesei közé sorolom jómagamat is, hálás vagyok, hogy a hosszú bezártság után ismét élőzenét élvezhettem.

Csermák Zoltán