Zrínyi Ilona és Thököly Imre házasságkötését elevenítették fel a munkácsi várban

Idén másodszor rekonstruálták a két történelmi személy nagy napját a munkácsi várban. A múlt évi siker után az idei rendezvénysorozaton széleskörűbb programmal várták az érdeklődőket. A június 16-17-én megrendezett eseménysorozat keretein belül korhű viseletekben megelevenített esküvői ceremóniának, várostromnak és más történelmi érdekességeknek lehettek tanúi a vár vendégei.

A kétnapos rendezvénysorozaton középkori vásárt elevenítettek meg, ahol borokkal, kézműves sörökkel, régies ételekkel kínálták a járókelőket. Továbbá a kézművesek, árusok szuvenírei sem maradtak ki és a középkori vásárok hangulatát felelevenítő zenei kíséret és tánc is jelen volt. A vásáron kívül lovagi torna, régi lőfegyverek bemutatója, íjászat szórakoztatta a nagyérdeműt.


Zrínyi Ilona és Thököly Imre esküvőjének a rekonstrukciója a rendezvény első napján a felső várudvarban volt megrendezve, mely után történelmi gyerekvetélkedő várta a fiatalabb korosztályt. A történelmi lakodalmat pedig látványos tűzzsonglőr előadás zárta.


A rendezvény második napján folytatódott a középkori vásár, illetve a munkácsi vár ostromát elevenítették fel, továbbá óránként középkori fegyverbemutató várta az oda ellátogatókat.

Történelmi feljegyzések szerint az 1682. június 15-én –336 éve – megrendezett esküvőn nyolc napon át ünnepeltek és 10 bikát, 36 borjat, 20 disznót, 80 bárányt, 4 szarvast, 10 őzet, 6 vaddisznót, 8 mázsa halat, illetve 50 mázsa mézet és cukrot fogyasztottak el a vendégek.

Kárpátalja.ma