A határon túli gyerekeknek sokat jelent a magyarországi táborozás

A határon túl élő gyerekeknek sokat jelent, hogy Magyarországon táborozhatnak, hiszen „itt szabadon lehetnek magyarok, együtt lehetnek magyar diáktársaikkal” – fogalmazott Grezsa István Kárpátaljáért felelős kormánybiztos pénteken a magyar országházban.

Grezsa István – mielőtt köszöntötte a zánkai Erzsébet-táborból hazatérő kárpátaljai gyerekeket a Parlamentben – újságíróknak azt mondta, ezen kívül az érintett gyerekek megtapasztalhatják azt is, hogy Magyarország minden magyarért felelősséget vállal, nem csak a diákokért, hanem az ő szüleikért, nagyszüleikért is.

Hangsúlyozta, az Erzsébet-tábor egy rendkívül kiterjedt program, 5,2 milliárd forintot biztosít a kormány a gyermekek üdültetésére. Tavaly 90 ezer volt, idén pedig már a 100 ezret is meghaladja az Erzsébet-táborokban vendégül látott diákok száma. A program indulása, 2012-óta több mint 400 ezer rászoruló gyermek nyaralt Erzsébet-táborban.

Pénteken 220, a zánkai táborból hazatartó kárpátaljai gyereket köszöntöttek az Országház főlépcsőjén, akik egy budapesti hajókázás után megtekinthették a Parlament belső tereit és a Szent Koronát.

Grezsa István elmondta, hogy rajtuk kívül a program során 880 rászoruló kárpátaljai gyermeket üdültettek idén az Erzsébet-táborokban, és hozzájuk csatlakozott az a 440 gyermek, akik Ukrajnában és a Kárpátalján magyarul végzik iskolájukat.

A kormánybiztos a gyerekekhez intézett köszöntésében egyebek mellett úgy fogalmazott, Szent István koronája mindannyiunkat véd, és Magyarország évek óta azt hangsúlyozza és vállalja, hogy minden magyart számon kíván tartani, és minden magyart meg kíván óvni.

Magyarország ma már olyan állapotban van, hogy ezt meg tudja tenni, mind anyagi, mind politikai, mind erkölcsi támogatást tud biztosítani a világon élő magyarság számára – emelte ki a kormánybiztos.