„A legkeményebb sztálinizmus korszaka tért vissza Ukrajnába”

– Az ukrán politikai elit a kisebbségeken akarja levezetni az ország ellen az oroszok által elkövetett sérelmeket. Az az érzésünk, hogy a legkeményebb sztálinizmus korszaka tért vissza egy magát demokratikusnak tituláló országba – nyilatkozta a Legfelsőbb Tanács által szeptember 5-én elfogadott oktatási törvény kapcsán Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora.

A kárpátaljai magyar érdekképviseleti szervek közös nyilatkozatban ítélték el a döntést, és Petro Porosenko ukrán elnökhöz fordultak azzal a kéréssel, hogy ne írja alá a kisebbségek megmaradását is alapjaiban veszélyeztető törvényt. Szkepticizmusra adhat okot, hogy az elnök pártjából egyedül Brenzovics László képviselő szavazott nemmel.

– Bár a teljes szöveg még nem elérhető, de a nyilvánosságra hozott részletek arra engednek következtetni, hogy egy tipikus ukrán törvényről van szó – véli a rektor asszony. – Egy képlékeny szöveget fogadtak el azzal a célzattal, hogy bizonytalanságban tartsák a lakosságot, hogy az emberek kiszolgáltatva érezzék magukat. Hatalmas felelősség hárul majd a helyi lakosságra, az oktatási intézmények vezetőire, és sok múlik majd a szülők ellenállásán is.

A rektor asszony hangsúlyozta, hogy minden törvényes módot kihasználnak arra, hogy továbbra is érvényt szerezzenek a kárpátaljai magyarság évezredes jogainak.

Szomorúan fogadta a törvényt Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa, aki a Kárpátalja.ma megkeresésére barátságtalan gesztusnak nevezte a döntést. A kormánybiztos emlékeztet rá, hogy korábban több magas beosztású ukrán vezető tett ígéretet arra, hogy nem fogadnak el olyan törvényeket, melyek bármilyen módon is korlátozzák a kisebbségi oktatást. A gyakorlat azt mutatja, hogy a honatyák számára nincs értéke az adott szónak, hisz a gyakorlatban az ígéretekkel teljesen ellentétes döntések valósultak meg.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nevében Darcsi Karolina, a szövetség kommunikációs titkára fejezte ki felháborodását, hangsúlyozva, hogy az elfogadott törvény alkotmányellenes, s ezen felül számos nemzetközi szerződéssel, illetve az ukrán–magyar alapszerződéssel is ellentétes. A kommunikációs titkár hangsúlyozta, hogy a KMKSZ tiltakozik a törvény elfogadása ellen, és minden törvényes módot kihasznál, hogy megakadályozza a kárpátaljai magyarság jogainak csorbítását.

A most elfogadott törvényt Petro Porosenko elnöknek is jóvá kell még hagynia, hiszen az csak az aláírását követően léphet hatályba.

Kárpátalja.ma