Kezdőlap » Kárpátalja » Nézőpont » A Velencei Bizottság szerint jogosak az ukrán nyelvtörvény elleni bírálatok

A Velencei Bizottság szerint jogosak az ukrán nyelvtörvény elleni bírálatok

Joggal bírálják Ukrajna szomszédjai – közöttük Magyarország – a szeptember 5-én elfogadott új ukrán oktatási törvényt, amely csak az általános iskola első négy osztályában engedélyezi a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatását – közölte pénteken a Velencei Bizottság.

Az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló szerve pénteken elfogadott véleményében leszögezte: legitim Ukrajnának az a törekvése, hogy polgárainak az államnyelven, az ukránon történő folyékony beszéd elősegítésével kezelni akarja az egyenlőtlenségeket, de a jogszabálynak a kisebbségi nyelveken való oktatás korlátozásával kapcsolatos rendelkezései kiváltotta erőteljes hazai és nemzetközi bírálatok indokoltak.

„A vonatkozó 7. cikk abban a formában, ahogyan elfogadták, jelentősen különbözik attól a tervezettől, amelyről a kisebbségekkel konzultációt folytattak, jelentős kétértelműségeket tartalmaz, és szemmel láthatóan nem biztosítja az ország nemzetközi és alkotmányos kötelezettségvállalásainak megvalósításához szükséges útmutatásokat. A főként az általános iskolai oktatásra korlátozott kisebbségi nyelveken történő oktatás garanciáinak egzakt területe nem világos” – olvasható az állásfoglalásban.

A Velencei Bizottság véleménye szerint az ukrán tannyelvű oktatásra történő radikális átállás jóval kevesebb lehetőséget biztosít a nemzeti kisebbségeknek az anyanyelvükön való tanulásra, így az új szabályozás komoly aggodalmakat vet fel az oktatás minőségével kapcsolatban.

A bizottság szerint az új törvény azon rendelkezése, amely engedélyezi, hogy egyes tárgyakat az EU hivatalos nyelvein – így magyar, román, lengyel és bolgár nyelven – oktassanak, szemmel láthatóan hátrányosan különbözteti meg a legszélesebb körben használt nem államnyelven, oroszul beszélőket.

„Nehéz a nem uniós nyelvek kedvezőtlenebb kezelését indokolni, és itt felmerül a hátrányos megkülönböztetés kérdése” – fogalmaz az állásfoglalás.

„A bizottság ajánlja, hogy biztosítsák megfelelő szinten az EU hivatalos nyelvein történő oktatást az érintett kisebbségek számára, folytassák a megfelelő arányú oktatást az általános és középiskolákban a nemzeti kisebbségek nyelvén, javítsák az ukrán mint államnyelv oktatásának minőségét, oly módon módosítsák az oktatási törvényt, hogy több időt biztosítsanak a fokozatos reform számára, mentesítsék a magániskolákat a törvény hatálya alól, folytassanak új párbeszédet valamennyi érintettel, és végezetül biztosítsák, hogy a törvény megvalósítása ne veszélyeztesse a kisebbségek kulturális örökségét és a kisebbségi nyelven történő oktatás folyamatosságát a hagyományos iskolákban.”

Az állásfoglalás teljes szövegét hétfőn teszik közzé a Velencei Bizottság honlapján.

Ukrajnában 2015-ben 621 iskolában oktattak orosz, 78-ban román, 68-ban magyar és 5-ben lengyel nyelven az oktatási minisztérium adatai szerint.

Forrás: mti.hu

6 hozzászólás

  1. János Kára

    Az ukrán média pedig már ünnepli a gyözelmet!

  2. Robbi Baggio

    De most akkor kinek adtak igazat nem értem?

  3. Kinek is lehetne hinni? Az Ukránoknak tévedés volna,- már a sajátjuknak is hazudnak nap mint nap…

  4. Robbi Baggio

    Kinek adott akkor igazat a bizotsàg az ukrànok azt mondjàk nekik,a magyarok meg a romànok azt hogy nekik teljesen nem értem.

  5. Ferenc Rozgonyi

    Hogy is van ez? Az ukránok még döntés előtt beharangozták az “igazukat”. Milyen nyelven olvassuk az igaz szöveget. Mindenki a magáét?

Szólj hozzá!

Read previous post:
Szilágyi Péter: tízszeresére nőtt a magyar nemzetpolitikára fordított összeg

Az elmúlt években több mint tízszeresére nőtt a nemzetpolitikára fordított összeg: míg 2009-ben csupán 9,1 milliárdot, az idén és jövőre...

Close