Amerikai különmegbízott: Vlagyimir Putyin elvesztette Ukrajnát

Vlagyimir Putyin orosz államfő elvesztette Ukrajnát, visszaütött ugyanis a katonai beavatkozás, és az ukrán lakosság Nyugat-barátabbá vált, mint valaha – jelentette ki Kurt Volker amerikai különmegbízott csütörtökön Brüsszelben.

„Egyre inkább távolodnak az ukránok az Oroszországhoz fűződő történelmi viszonytól” – mondta sajtótájékoztatóján a diplomata.

„Ukrajna ma egységesebb és jobban orientálódik Európa, a NATO, a Nyugat irányába, mint bármikor korábban, ez pedig az orosz beavatkozás, az ukránok gyilkolásának egyenes következménye” – fogalmazott a washingtoni külügyminisztérium ukrajnai különmegbízottja.

Arról is beszámolt, hogy az elvileg hatályos tűzszüneti megállapodást naponta megsértik Kelet-Ukrajnában, egyre nő a halottak száma, a gazdaság összeomlik, nincs szabad mozgás, veszélyben van az élelmiszer- és vízellátás, illetve komoly nyomás alatt áll az egészségügyi ellátás.

Oroszország tagadja, hogy fegyveres erői részt vennének a 2014 óta tartó, több ezer emberéletet követelő kelet-ukrajnai harcokban. Volker azonban hangsúlyozta: a műveletet teljes mértékben a Kreml irányítja.

Végezetül leszögezte, hogy az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak egészen addig fenn kell tartania a Moszkvát sújtó szankcióit, amíg ki nem vonják az orosz csapatokat Ukrajnából.

Friss felmérések szerint az ukránoknak jelenleg mintegy kétharmada támogatná az ország NATO-csatlakozását. Arányuk 2014 előtt még kevesebb mint 50 százalék volt.

Kurt Volker legutóbb januárban találkozott hivatali partnerével, Vlagyiszlav Szurkov orosz elnöki tanácsadóval, és egyelőre nincs is tervben újabb egyeztetés. A felek „jegyzékek” útján kommunikálnak egymással.