Az európai püspökök elítélik az antiszemitizmust Auschwitz felszabadításának évfordulóján

Európa katolikus püspökei az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulója alkalmából közleményt adtak ki január 25-én, szombaton Varsóban, amelyben elítélik az antiszemitizmust és az igazság manipulálását politikai célból.

Az évforduló hétfőn lesz. A lengyelországi megemlékezések fő vendégei a túlélők lesznek, és részt vesz rajtuk több mint harminc állam- és kormányfő, illetve királyi családok tagjai.

Az AP hírügynökség szerint a püspökök levelét különösen aktuálissá teszi, hogy a nacionalizmus terjedésével párhuzamosan a holokauszttagadás és a történelemhamisítás más formái is terjedőben vannak.

A püspökök szerint még olyan is előfordul, hogy bizonyos kormányok az őszinte történelmi tényfeltárás helyett mitizálják nemzetüknek a második világháborúban tanúsított viselkedését. Az egyházi vezetők nem nevezték meg a történelmi manipuláció egyetlen vélt konkrét esetét sem. Ehelyett arra kérik az embereket, hogy imádkozzanak, és gyújtsanak gyertyát „mindazon nemzetek fiaiért és vallások híveiért, akiket meggyilkoltak a haláltáborokban”.

„Azzal a kéréssel fordulunk a modern világhoz ezen az évfordulón, hogy az emberek békéljenek meg egymással, tiszteljék minden nemzet jogát a létezésre, a szabadságra, a függetlenségre és kultúrája ápolására. Nem hagyhatjuk senkinek az igazság figyelmen kívül hagyását vagy manipulálását rövid távú politikai haszonszerzés céljából” – olvasható a közleményben.

A püspökök a haláltáborokat a náci Németország okozta borzalom jelképének nevezik, és emlékeztetnek arra, hogy a három legutóbbi pápa – Szent II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc – meglátogatta az egykori auschwitzi haláltábort.

Emlékeztettek arra is, hogy a nácizmus mellett a kommunista diktatúrák is több millió ember életét követelték.

„Itt a nácik felhatalmazva érezték magukat arra, hogy eldöntsék: ki ember és ki nem. Itt az eutanázia találkozott az eugenetikával. Auschwitz-Birkenau a nemzetiszocialista ideológián alapuló rendszer egyik következménye volt, ami azt jelentette, hogy el kellett tiporni az Isten képmására teremtett ember méltóságát. Egy másik totalitárius rendszernek, a kommunizmusnak a tettei hasonlóak voltak, több millió ember megsemmisítésével jártak” – hívják fel a figyelmet a közleményben, amelyet az európai katolikus püspökök nevében az Európai Püspökkari Konferenciák Tanácsa (CCEE) és az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) adott ki közösen.