Az iszlámban a nő soha nem egyenlő a férfival

Az iszlám három alapművéből kiderül, miként kell viselkedni a nőkkel. Legutóbb egy erőszakos bűncselekmény tárgyalásakor védekezett azzal két afgán migráns, hogy náluk a nők semmik, ezért nem értik, miért baj, hogy megerőszakoltak egy fiatal lányt. A világban akárhol alkalmazzák ezeket az elveket, a nők hátrányos helyzetben vannak.

Afganisztánban a nők semmik – ezzel védekezett egy németországi bírósági tárgyaláson két afgán migráns, akik egy dél-bajorországi faluban megerőszakoltak egy 16 éves német lányt. A tettesek nemcsak megbántást nem tanúsítottak, de nem is értették, miért baj az, amit csináltak. Ez önmagában is jelzi, hogy esetenként a migránsok integrációja nemcsak oktatás, nevelés kérdése, hanem időutazás is. A kérdés csak az, hogy mi megyünk vissza a középkorba, vagy ők hajlandók lesznek-e felzárkózni a mai nyugati demokráciák értékeihez? – hangzott el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

Incze Nikoletta, a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának kutatója elmondta, amennyiben az iszlám alapműveihez fordulunk, és azok alapján próbáljuk meghatározni mi is az iszlám, akkor mindig három forráshoz fogunk visszatérni. A kutató kifejtette: az egyik Allah szavai, ami a Koránban található, a másik két nagyobb gyűjtemény Mohamed próféta cselekedeteit és beszédeit gyűjti össze.

Ezek hetedik századi történetek lenyomatai, amik 1400 éven át mindig ott voltak a „háttérben” – fogalmazott Incze Nikolett.

A nő soha nem egyenlő értékű a férfival
A kutató hangsúlyozta, ezek az alapművek alapul szolgáltak ahhoz, hogy az iszlám nevében politikai rendszereket hozzanak létre és társadalomszervező erők alakuljanak. Hozzátette: ennek hatására jött létre a saría törvénykezés, amely kifejezetten jogi szinten megadja az irányelveket arra, hogy az iszlám társadalmon belül miként kell viselkedni a nőkkel és úgy általánosságban a társadalomban – fejtette ki.

Azt láthatjuk a felsorolt alapművekből, hogy a nő alapvetően soha nem lehet egyenlő a férfival – emelte ki a szakértő.

Jogilag csak feleannyira számít a nő
Incze Nikolett kifejtette: a Koránt statisztikailag elemezve elmondható, a versek öt százalékában a nő magasabb rendű, amikor anyaként említik, de az esetek többségben a nőket alapvetően hátrányosan különböztetik meg. A férj akár megverheti őket, az összes jogi esetben csak feleannyit érnek nőként, mint a férfiak. Egy nőnek, ha megerőszakolják, 2-4 férfi tanút kell hoznia ahhoz, hogy bizonyítani tudja saját igazát – mesélte a szakértő.

Hangsúlyozta: ezekre az alapelvekre épülő gyakorlat bárhol is valósuljon meg a világban, valóban hátrányosan különbözteti meg a nőket.