Az oroszok csaknem fele szerint rossz irányba halad az országuk

Az oroszok 45 százaléka szerint rossz irányba halad az országuk. Ez 2006 óta a legmagasabb arány – derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont pénteken nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.

A helyzet alakulásával 43 százalék elégedett. A mért értékek erősen eltérnek a tavalyi adatoktól, amikor még csak 28 százalék gondolta úgy, hogy rossz irányban mennek a dolgok, és még 55 százalék volt elégedett Oroszország haladási irányával.

A felmérés szerint 64 százalék elégedett Vlagyimir Putyinnak az elnöki poszton végzett tevékenységével, 34 százalék viszont nem. Dmitrij Medvegyev kormányfő esetében csaknem fordított az arány: a megkérdezettek 33 százaléka helyesli, 66 százalék pedig kifogásolja, amit csinál.

Elemezők rámutattak, hogy noha a tavaly újraválasztott Putyin támogatottsága a különböző januári mérések egybehangzó adatai szerint továbbra is meghaladják a 60 százalékot, annak szintje 13 éve nem tapasztalt alacsony szinten áll. Az okok között a nyugdíjkorhatár és az áfa emelését szokták megnevezni.

Az orosz kormányt a Levada-központ felmérésében a válaszadók 38 százaléka támogatta, 61 százaléka viszont nem. A szövetségi parlament alsóháza esetében ez az arány 33, illetve 64 százalék. Elismerően vélekednek ugyanakkor az oroszok tulajdon régiójuk vezetőjének teljesítményéről: 58 százalék elégetett, 39 százalék pedig elégedetlen a teljesítményével.

A Levada-központ csütörtökön azt közölte, hogy az oroszok 56 százaléka tart a mások országokból származó katonai fenyegetéssel, 39 százalék pedig nem.