Az RMDSZ szerint európai kisebbségvédelmi törvényre van szükség

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerint Európában kisebbségvédelmi törvényre van szükség, az Egyesült Államokat pedig továbbra is tájékoztatni kell a nemzeti kisebbségek helyzetéről – jelentette ki pénteken Porcsalmi Bálint.

Az RMDSZ ügyvezető elnöke azzal kapcsolatban nyilatkozott így, hogy az amerikai külügyminisztérium a romániai magyarság helyzetére is kitért emberi jogi jelentésében. A Washington által csütörtökön közzétett dokumentum az anyanyelvhasználattal és az ingatlan-visszaszolgáltatással kapcsolatban tett említést a romániai magyarságról a Romániáról szóló jelentésében – idézi fel a szövetség tájékoztató hírlevelében.

A 2018-ra vonatkozó helyzetértékelés kitér a magyar kisebbséget ért diszkriminatív intézkedésekre, és rámutat az anyanyelvhasználat területén tapasztalt hiányosságokra. „Az amerikai külügyminisztérium is aláhúzza, amiért az RMDSZ is évek óta dolgozik, hogy legyenek egyértelmű törvények az anyanyelvhasználat kapcsán, és ezeket tartsák be helyi és állami szinten egyaránt. Ezért módosítottuk tavaly a közigazgatási törvénykönyvet – amelyet Klaus Iohannis államfő az alkotmánybíróságon támadott meg -, ezért mielőbb el kell fogadtatnunk ismét a parlamentben” – mondta Porcsalmi Bálint.

Az amerikai dokumentum részletesen beszámol azon ingatlanok visszaszolgáltatási helyzetéről is, amelyeket a második világháború után kobzott el a román kommunista állam. Megállapították, hogy a visszaigénylési kérelmek feldolgozása lassan működik, a restitúció folyamatát hosszas késedelem jellemzi főként a nemzeti kisebbségek esetében. Megállapították, hogy tavaly szeptemberben 6617, egyházakhoz kapcsolódó függőben lévő kérvény volt a hatóságoknál.

„Nekünk továbbra is az a feladatunk, hogy külföldi partnereket keressünk: Európában kisebbségvédelmi törvényt fogadtassunk el, az Egyesült Államokban pedig folyamatosan tájékoztassuk a döntéshozókat a magyar közösséget ért diszkriminációról, jogtiprásokról” – mondta az ügyvezető elnök.